Az állami vadászvizsga anyagába kerüljön be a vadászati kultúra és etika oktatása, és legyen kötelező tananyag a vadászhoz méltó viselkedés szabályainak gyűjteménye – szorgalmazzák a Vadászati Kulturális Konferencia résztvevői.

A vadászat, a vadgazdálkodás, a természetvédelemmel együttműködve hozzájárul természeti értékeink megőrzéséhez, ezért a vadászok ez irányú tevékenységéhez a tárca továbbra is minden segítséget meg kíván adni – mondta Éder Tamás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtitkára szombaton Gödön a II. Országos Vadászati Kulturális Konferencia megnyitóján. Éder Tamás, kifejtette: az évi 13 milliárd forintnyi árbevételt hozó vadászati ágazat fontos eleme a nemzetgazdaságnak.
Ugyanakkor e tevékenység hozzávetőleg tízezer embernek nyújt állandó megélhetést, és különösen hasznos az elmaradott térségekben betöltött népességmegtartó szerepe. Az FVM már csak ezért is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy föltárják a vadászok jó hírnevére árnyékot vető bűncselekmények, a közelmúltban olasz vadászok által elkövetett mészárlás, a védett madarak tömeges elpusztításának körülményeit.

A tárca most megvizsgálja: szükség van-e hasonló esetek megelőzéséhez a Btk. orvvadászattal kapcsolatos jogszabályainak felülvizsgálatára. A Vadászati Kulturális Egyesület által rendezett tanácskozás részt vevői közös nyilatkozatot fogadtak el. A dokumentum egyebek mellett azt tartalmazza, hogy az állami vadászvizsga tematikájába kerüljön be a vadászati kultúra, a magyar vadászati etika oktatása, és legyen kötelező tananyag a vadászhoz méltó viselkedés szabályainak gyűjteménye.