Elkészült az a beadvány, amellyel az MSZP országgyűlési képviselő csoportja az Alkotmánybíróságtól kéri a társadalombiztosítás tavalyi zárszámadásáról szóló törvény felülvizsgálatát, a beadványt napokon belül eljuttatják a taláros testülethez.

Ezt Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke jelentette be csütörtökön szegedi sajtótájékoztatóján. A szocialista képviselő elmondta: véleményük szerint a zárszámadásról szóló törvénybe csempészve hatályon kívül helyeztek sok fontos szabályt, amelyek a nyugdíjrendszer biztonságát szolgálták.

– A Fidesz vezette kormány elég hosszú ideje próbálja a magánnyugdíj-pénztári rendszert, az 1997. évi nyugdíjtörvényeket szétaprózni, a mostani lépésük pedig azért is különösen veszélyes, mert a nyugdíjpénztári rendszer biztonsági elemeit szünteti meg – fejtette ki.

Példaként említette a nyugdíjpénztárak által folyósítandó legkisebb járadék garantált összegét, a 25 százalékos normajáradékot, valamint a pályakezdők kötelező tagságát.

– A törvény januári hatályba lépését követően tovább gyöngíti a nyugdíjpénztárakat, s nagymértékben visszaveti az öngondoskodásba vetett bizalmat is – közölte a szocialisták véleményét Kökény Mihály.

Majd azzal folytatta: rendkívül hamis illúzió, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer egyedül képes lesz garantálni az időskorúak biztonságát.

– Hiszen arra is képtelen volt, hogy korrekt módon mindenkinek kiküldjék az idén a járulékfizetési értesítőt – fűzte hozzá.

Kökény Mihály tájékoztatása szerint a szocialista beadvány kifogásolja továbbá, hogy a törvény a Pénzügyminisztérium, a pénztárfelügyelet számára olyan mértékű beavatkozási lehetőséget biztosít a nyugdíjpénztári rendszerbe, ami elfogadhatatlan és megengedhetetlen.

– Több mint 2 millió magánnyugdíj-pénztári tag biztonságát, jövőbe vetett hitét veszélyezteti a most elfogadott törvény, ezért mindenképpen szükséges az alkotmánybírósági felülvizsgálat – jelentette ki Kökény Mihály Szegeden.