Négy évbörtönbüntetésre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön egy szegedi férfit, akiről bizonyítottnak látta, hogy fiktív cégek nevére 28 mobiltelefont vásárolt, s a szolgáltatónak okozott kár meghaladta a 3 millió forintot.

A jogerős ítélet alapján a vádlottnak meg kell fizetnie az okozott kárt, s annak kamatait is.

A vádirat szerint a 32 éves szegedi K. Ferenc még 1998 elején állítólag egy jugoszláv férfitől kapta a megbízást arra, hogy vásároljon mobil készülékeket, s kössön a vonalakra előfizetési szerződést.

A vádlott teljesítette a megbízást, három alkalommal összesen 28 készüléket vett, s ugyanennyi előfizetési szerződést kötött nem létező cégek nevére.

Vallomása szerint a szükséges cégpapírokat, amelyek szintén hamisak voltak, a megbízótól kapta, s a mobiltelefonokat is azonnal neki adta át.

A vádlott jutaléka készülékenként ezer forint volt, tehát összesen 28 ezer forintot keresett az ügyleten.

A telefonokat valakik természetesen ingyen használták, amivel a mobiltelefon szolgáltatónak 3 millió 65 ezer forint kárt okoztak.

A Szegedi Városi Bíróság májusban nem jogerősen 6 év börtönbüntetésre ítélte K. Ferencet, az ítéletet a megyei bíróság 4 évre mérsékelte.

K. Ferencet korábban csalásért 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, most ezt a büntetést is le kell töltenie.