Csempészet és vámorgazdaság bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Vám-és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága egy asszony ellen, akit akkor füleltek le, amikor külföldi fémjellel ellátott, aranynak látszó ékszereket árusított egy budapesti kórházban – tudatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a vámosok már korábbról ismerték a nőt, mivel a rendőrség Teve utcai székházában is értékesített korábban feltehetően arany ékszereket.

Ismertette: a kórházban árusított ékszerek származását és vámkezelését nem tudta igazolni az asszony. Azt állította, hogy egy ismeretlen férfi megbízásából árusította a tárgyakat.

A vámnyomozók házkutatást tartottak a nő lakásán, ahonnan további ékszerek, illetve belföldi és külföldi fizetőeszközök kerültek elő. A lakásban megtalált nyilvántartásból az is kiderült, hogy a közelmúltban csaknem 7 millió forint értékben forgalmazott csempészett aranytárgyakat a kórház területén.

A vámosok nyomozást rendeltek el az asszony ellen, és lefoglalták a több mint fél kiló, egymillió forint értékű arany ékszert.