Nem ismerte el bűnösségét Földvári Zsolt, a Székely Zoltán országgyűlési képviselő ellen indított büntetőper másodrendű vádlottja. A képviselő volt szakértőjét az ügyészség kétrendbeli befolyással való üzérkedés bűntettével vádolja.

A vádirat szerint Földvári Zsolt 1999 nyarán Forró községben felvetette, hogy jó lenne, ha az akkor folyó csatorna-beruházás szállítója egy bizonyos Wavin Kft. Lenne. A vádirat szerint Földvári ezen időszakban rendszeresen végzett marketingmunkát a kft.-nek. A másik vádpont értelmében Borsodszirák községben Földvári olyan kijelentést tett, miszerint az elkezdett csatornázási munkálatokhoz “többlettámogatást” tudna szerezni, de cserébe “közvetítői díjat” kérnek.

Már régebbről ismerte a polgármestert

Vallomásában Földvári a Forróban történtekkel kapcsolatban elmondta: a község csatornázását elnyert pályázó kereste meg őt 1999 nyarán. Mint mondta, látogatás során nem a KAC ellenőrző albizottság szakértőjeként, hanem a csatornaépítő cég képviselőjével vett részt a községben a megbeszélésen, ahol nem ajánlotta a Wavin Kft.-t, ezt nem is tehette meg, és nem fenyegetett meg senkit. A másik vádponttal kapcsolatban elmondta, hogy a borsodsziráki polgármestert régebb óta ismerte, s azért látogattak el a településre, mert Székely Zoltán valami problémát talált a csatornázásra kiírt közbeszerzési pályázat elbírálásában.

Székely csak tisztázni akart

Az ügyet kirobbantó Balla Dániel, a PMVCS Kft. ügyvezetője vallomásában elmondta: Molnár László akkori kisgazda, jelenleg független képviselőn keresztül vette fel a kapcsolatot Székellyel. Molnár telefonon azt mondta neki, hogy Székely közölte: Balla cége azért nyerte meg a szigethalmi csatornázást, mert megkente a polgármestert, illetve őt, s ezt tisztázni szeretné. Molnár közölte Ballával azt is, hogy Székely megtámadtatja a pályázat eredményét, így jó lenne a személyes találkozó. Balla Dániel közölte, hogy a közbeszerzést végül nem Székely, hanem az egyik vesztes, a Csőszer Rt. támadta meg, de az új eljárásban is a PMVCS-t hozták ki győztesnek.

Dokumentumok a Fradinak

Székely 2000 augusztusában vette fel a kapcsolatot Ballával és a tanúvallomás szerint a Csőszert ajánlotta a csatornázási munkálatok felének elvégzésére, de azt a vállalkozó nem fogadta el, mert nem ismerte a céget. Személyes találkozóra a két férfi között augusztus 21-én a Kútvölgyi kórházban került sor, ahol Balla állítása szerint Székely azt közölte: 30 millió forint a belépő a kedvezményezett vállalkozók klubjába, vagyis azok közé, akik majd a képviselő befolyása révén elnyerik a jelentősebb csatornaépítési munkálatokat. Megemlítette azt is, hogy Székely találta ki a “dokumentációs” rejtjelezést, s vele azt közölte a politikus: a kért pénzt a pártkassza feltöltésére, illetve az FTC támogatására fordítják.

A fenyegetés miatt fordult a rendőrséghez

Balla másnap kötött egy keretszerződést a Székely által ajánlott Penta Kft.-vel, de elmondása szerint nem volt szándéka a munka felét átadni, sem a pénzt kifizetni, mivel a 600 milliós projekten nem is volt annyi haszon. A vállalkozó a Székely által kilátásba helyezett hátrányok miatt felvette a kapcsolatot a képviselővel. A tanú elmondása szerint októberi találkozójukon már be volt mikrofonozva, mivel az ügyről említést tett az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán, ahol ezt a megoldást választották. A Gellért téri tetten éréssel kapcsolatosan annyit közölt, hogy az ügyészségen a rendőrök tanácsára aznap tette meg a feljelentést, s az ügy során végig egyértelmű volt számára, hogy Székely a dokumentáció alatt pénzt ért.

Eredménytelen a szembesítés

A Székely és Balla közötti szembesítés nem vezetett eredményre, mivel mind a vádlott, mind a tanú fenntartotta vallomását. A bíróság meghallgatta Molnár László képviselőt is, aki úgy emlékezett, hogy Ballával egy, az M0-ás körgyűrű körül létesítendő ipari parkról beszélt, amikor a vállalkozó megkérte: hozza össze egy találkozó erejéig Székellyel. Molnár vallomása szerint Balla Dániel 2000 augusztusában jelentkezett nála, hogy bizonyos csatornázási beruházásokkal kapcsolatos dokumentumokat szeretne átadni Székelynek. A tárgyaláson elhangzott: Molnár László egy autóbaleset miatt késve érkezett a Kútvölgyi kórházba, így érdemben nem tudott nyilatkozni arról, hogy miről beszélt a két férfi.

Molnár László és Balla Dániel szembesítése is eredménytelen volt a vallomások azon részét tekintve, hogy miért akart találkozni a vállalkozó Székellyel. A tárgyalást a bíróság jövő szerdán tanúk meghallgatásával folytatja.