A gyámhivatal felfüggeszti a szülők felügyeleti jogát, de azt sem engedi, hogy Terry Blacknél helyezzék el Danikát, akinek örökbeadásáról hónapok óta nem sikerül döntést hozniuk az illetékes hivataloknak. A csecsemőt intézetben helyezik el – határozott pénteken a gyámhivatal.

Megszületett az eredménye annak az vizsgálatnak, amelyet november végén végeztek igazságügyi orvos szakértők, hogy megállapítsák: alkalmas-e Terry Black a gyermeknevelésre. A transzvesztita művész alkalmasságát másodszor vizsgálták meg, védője már ezt jogtalannak találta. Pénteken két határozatot is kapott Terry Black. Mester Csaba ügyvéd az [origo]-nak elmondta: mindkét határozatot a XVI. kerületi gyámhivatal küldte védencének. Az elsőben elutasították Terry Blacket, aki azt kérte, hogy nála helyezzék el Danikát, mert a gyermek családi környezete veszélyeztetheti egészséges fejlődését. A gyámhivatal indoklásként egyetlen mondatot írt: vizsgálataik nem támasztják alá, hogy az említett körülmények veszélyeztetnék Danikát. Korábban Terry Black, ügyvédje által feljelentés tett a család ellen, mely alapján a rendőrség úgy döntött: ismeretlen tettes ellen nyomozást indít gyermekkereskedelem gyanújával.

A másik határozatban arról értesíti a gyámhivatal Terry Blacket, hogy Vígh György, Danika anyjának élettársa apasági nyilatkozattal erősítette meg, hogy ő Danika apja. A hivatal szerint a nyilatkozat alapján semmisnek nyilvánítható Danika örökbeadása Terry Blacknek, mivel ehhez az apa beleegyezése is szükséges. Mester Csaba szerint azonban, mivel az egész örökbefogadási eljárást felfüggesztették a vizsgálatok idejére, az apasági nyilatkozat az ügy jelenlegi stádiumában nem számít. A nyilatkozatnak vagy az eljárás megkezdése előtt, vagy az eljárás felfüggesztésének megszüntetése után lehet szerepe.

Nem kapta meg azonban Terry Black a gyámhivatal harmadik határozatát, amelyből az derül ki, hogy bár a gyámhivatal nem tartja veszélyesnek a családi körülményeket Danikára nézve, a szülők felügyeleti jogát felfüggesztik, és Danikát intézetben helyezik el. Ennek a dokumentumnak a létéről Terry Black és ügyvédje is csak a sajtóból értesült, kérdésükre pedig a hivatal azt válaszolta: Terry Black nem ügyfél abban a problémában, amelyet ez a határozat érint. Ezt a megfogalmazást Mester Csaba cinikusnak tartja, egyben súlyosan törvénysértőnek is, és nem érti, Danika intézeti elhelyezése miért ne érintené ügyfelét. A hiányzó határozatot hétfőn megpróbálja beszerezni Mester Csaba is, és az abban foglaltak alapján dönt a további lépésekről. A határozatokat mindenképp megtámadják, alegfontosabb, hogy Danika ne kerülhessen intézetbe – mondta.