Manchesterben letartóztatták azt a liberál-demokrata képviselőt, aki a rendőrség előtt meglóbált egy marihuánás bélyeget. A politikus így tiltakozott az ellen, hogy korábban letartóztatták azt a férfit, aki meg akarta nyitni az első brit drogos kávéházat.

Colin Davies-t szeptemberben tartóztatták le, mert cannabis-kávéházat akart nyitni Manchesterben. A cannabis-kávéház várakozásai szerint számtalan, fájdalmaktól szenvedő beteg látogatta volna, hogy az egyelőre tiltott szert betegségének enyhítésére használja. Davies maga is súlyos gerincsérülése óta fogyaszt marihuánát, hogy testi kínjait enyhítse. Névrokona, a liberál-demokrata Chris Davies szintén a marihuána engedélyezése mellett kardoskodik, mondván: eddig még senki sem halt meg, mert marihuánát fogyasztott, míg az alkoholizmus már többeket elvitt. A politikus Davies a manchesteri rendőrség elé vonult több aktivistával, hogy tiltakozzon Colin Davies letartóztatása ellen, és a marihuána-birtoklás szabadsága mellett érveljen. Közben magasra emelt, és meglóbált egy marihuánás bélyeget, hogy annak ártalmatlanságát mutassa. A politikust perceken belül 12 rendőr vitte be az őrszobára. A tüntetők énekelve, szlogeneket kiabálva nézték végig a jelenetet – írta a BBC.