Zamecsnik Péter ügyvéd szerint a megtévesztett szereplők személyiségi jogi pert indíthatnak, egy kellemetlen meglepetésekre figyelmeztető formanyomtatvány-szerű szerződés nem elegendő az RTL eljárásának levédésére.

A műsor érdekében számos esetben egyszerűen becsapja vendégeit az RTL Klub délutáni műsora, a Mónika-show. A szereplők számára sokszor csak akkor derül ki, hogy kellemetlen helyzetbe kerültek, amikor már “betolták” őket a stúdióba. Így kellett szembenéznie egy tíz évvel ezelőtt nőket megerőszakoló férfinak áldozataival a kamerák kereszttüzében. A műsorból csak rendkívül indokolt esetben vágják ki ezeket a részeket.

Különböző trükkökkel hívja be és hozza kellemetlen helyzetbe számos vendégét az RTL Klub kibeszélőműsora, a Mónika-show. A szereplőket sok esetben álindokokkal csábítják be a műsorba, és csak a felvételen derül ki, hogy valójában mi a stúdióbeszélgetés témája. Így nézett szembe azokkal a nőkkel egy meghívott, akiket tíz évvel korábban megerőszakolt.

Árpa Attila producer szerint sok esetben csak így tudják elérni, hogy a stúdióban megjelenjen valaki. Mint mondta, ezt nem rosszindulatból teszik, hanem igazságot akarnak tenni. A producernek tudomása van arról, sokan érzik úgy, hogy átverték őket. Holott a velük kötött szerződésben felhívják a figyelmüket arra, hogy az adás közben előfordulhatnak váratlan vagy a szereplőket rosszul érintő történések. Ha ezt a nyilatkozatot nem írják alá, nem is kerülnek műsorba.

Az egyik szereplő ugyanakkor a Népszabadságnak azt mesélte, hogy őt érdekes szakmájára hivatkozva hívták be, előzetes egyeztetéseken még képeket is kértek tőle a munkáiról. A felvétel napján aztán négy órán keresztül várakoztatták egy szobában. Itt valóban aláírattak vele egy papírt, de annak csak utólag tulajdonított jelentőséget, amikor a stúdióba lépve kiderült: elhagyott barátnője várja, aki akkor már bemelegedve szidalmazta őt a stúdióban ülők, majd, mint később kiderült, a tévénézők előtt.

A műsor producere szerint a felvétel után írásban tiltakozó szereplőknek felajánlják, hogy véleményezhetik a kész anyagot. Ez azt jelenti, hogy ha a magát becsapva érző vendég az RTL által megjelölt időpontban megjelenik, és megfelelő indokokkal alátámasztja, hogy bizonyos részek adásba kerülése miért ártalmas neki, akkor lehet szó a vágásról. Ennek feltétele az is, hogy technikailag megoldható legyen a kurtítás. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a kellő ok, Árpa közölte: elfogadják, ha az illetőt munkahelyén hátrány érheti a műsor miatt. Azt viszont nem, ha valaki arra hivatkozik, hogy a barátnője nem tud az elhangzottakról. A producer szerint naiv, aki a Mónika-show-t ismerve azt hiszi, hogy valóban az érdekes munkája miatt hívják be. Tiltakozása ellenére bemutatták egyébként az évtizede nemi erőszakot tevő férfit is. Egy lapunknak nyilatkozó másik szereplő szerint neki megígérték, hogy megnézheti a kész anyagot, ám végül mégsem értesítették.

Zamecsnik Péter ügyvéd szerint a megtévesztett szereplők személyiségi jogi pert indíthatnak, egy kellemetlen meglepetésekre figyelmeztető formanyomtatvány-szerű szerződés nem elegendő az RTL eljárásának levédésére. A műsor ugyanis nem az előre megbeszélt témáról és keretek között folyik. Az érintettek kártérítési pert is kezdeményezhetnek, ha kimutatható vagyoni vagy nem vagyoni káruk keletkezik az adás képernyőre kerüléséből.

A Mónika-show délutánonként a legnézettebb magyar televíziós produkció. Már keresik a vendégeket a Megtudtam, hogy örökbe fogadtak és a Gyűlölöm a főztödet témákhoz.