Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) január 22-éig meghosszabbította a feljelentés-kiegészítést Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselőnek az SZDSZ-szel kapcsolatos egyik beadványa ügyében. Garamvölgyi László szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a rendőrség nemrégiben kettéválasztotta a képviselő beadványait. A mérleghamisítással kapcsolatos feljelentést még december 22-én továbbították a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, míg az ingatlanügyleteket továbbra is az ORFK vizsgálja.

Az ORFK kommunikációs igazgatója szólt arról is, hogy a rendőrség az ügy vizsgálatába szaktanácsadót és revizort von be, illetve a továbbiakban különböző iratokat, valamint dokumentumokat szereznek be.

Hozzátette: a rendőrségnek január 22-éig kell döntenie arról, hogy elrendelik vagy megtagadják a nyomozást az említett ingatlan-ügyben.

Horváth Béla tavaly novemberben a nyilvánosság előtt két alkalommal – ingatlanügyletek, valamint egy váltóügylet kapcsán – összességében milliárdos nagyságú gazdasági visszaélésekkel hozta összefüggésbe az Szabad Demokraták Szövetségét.

A kisgazda politikus november 2-i sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az SZDSZ az 1998-as kampánya során 800 millió forint adósságot halmozott fel és mérleghamisítást követett el, többször megsértette a párttörvényt, a számviteli fegyelmet, tiltott pénzintézeti tevékenységet folytatott, és be nem vallott kampánypénzeket próbált szerezni.

Egy hét múlva Horváth Béla ismét sajtótájékoztatót tartott, és egy váltóügylet kapcsán mintegy 200 milliós tiltott vagyoni pártfinanszírozással hozta kapcsolatba az SZDSZ-t.

Horváth Béla az SZDSZ-es vezetésű fővárosi és zuglói önkormányzatot az önkormányzati vagyon elherdálásával és hűtlen vagyonkezeléssel vádolta a nyilvánosság előtt.

Ugyanakkor az SZDSZ Horváth Béla állításai nyomán jó hírnevének megsértése miatt indított személyiségi jogi pert, 9 millió forintos kártérítést követelve, továbbá feljelentést is tett rágalmazásért.