Ezerötszáz fős katonai különszemélyzetet vezényelnek az Egyesült Államokból az egyik kubai tengeröbölnél található, a szigetország többi részétől hermetikusan elzárt guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpontra, ahol az Afganisztánban foglyul ejtett tálibokat, illetve al-Kaida-tagokat fogják őrizni.

A Guantánamóra érkező amerikai erősítés először különlegesen kialakított börtönt épít a támaszpont területén, majd őrizni fogja a hamarosan érkező foglyokat. Száznál kevesebb foglyot már egy héten belül el tudnak “szállásolni” a támaszponton, de a feltételezések szerint az elkövetkező hónapokban akár kétezer fogoly érkezése is várható.

A támaszpont-börtön biztonsági rendszereinek megtervezésekor szem előtt tartják az afganisztáni Mazari-Sarif közelében szerzett keserű tapasztalatokat. Az ott foglyul ejtetteket egy erődben helyezték el ideiglenesen, és a foglyok fellázadtak. A lázadást – amelynek során életét vesztette a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik műveleti tisztje – csak borzalmas vérfürdő árán tudták letörni.

A guantánamói börtönben amellett, hogy maximális biztonságot igyekeznek teremteni, meg kívánják adni a foglyoknak mindazt, ami a hadifoglyoknak a nemzetközi normák értelmében jár. A foglyokat látogathatják majd a Nemzetközi Vöröskereszt és más nem kormányzati szervezetek képviselői.

A guantánamói amerikai haditengerészeti bázist még az 1959-es kubai forradalom előtt hozták létre. Fidel Castro rendszere szerint már régen be kellett volna zárni, és a területet vissza kellett volna adni a kubai népnek, de ennek kikényszerítésére Havannának nincs eszköze.

ÚJABB AMERIKAI TÁMADÁS ÉS LETARTÓZTATÁSOK KELET-AFGANISZTÁNBAN

Amerikai egységek támadást indítottak hétfőn Afganisztán keleti részén az al-Kaida terrorhálózat feltételezett tábora ellen. Közben a pakisztáni hadsereg 25 külföldi katonát tartóztatott le, akik át akartak kelni az afganisztáni határon.

Az amerikai különleges erők folytatták a Tora Bora hegység barlangjainak átkutatását, miközben a légierő továbbra is erőteljes bombatámadásokat intéz a térség ellen, elsősorban Paktia tartományban. Az egyik fő célpont a zavari bázis, amelyet már 1998-ban, a Dar es Salaam-i és a nairobi amerikai nagykövetségek elleni terrormerényletek után is rakétával lőttek az amerikaiak.

Hétfőn Kabulba érkezett 20 brit ejtőernyős, csatlakozva a már az afgán fővárosba telepített 270 brit katonához, akik a nemzetközi biztonsági erőkhöz tartoznak. A nap folyamán 40 francia katonát is várnak Kabulba. Összesen 550 francia katona teljesít majd ott szolgálatot.

A pakisztáni belügyminisztérium közlése szerint a hadsereg az elmúlt három napban letartóztatott 25 külföldi harcost, akik Afganisztánból Pakisztánba akartak menekülni. A letartóztatásokra az ország délnyugati, törzsi területein került sor. Az afgán-pakisztáni határt jelenleg is mintegy 40 ezer pakisztáni katona őrzi annak ellenére, hogy az indiai-pakisztáni válság miatt jelentős csapatösszevonásokat hajtottak végre Kasmírban.

Eddig mintegy 350 Pakisztánba menekülő al-Kaida tagot, közülük több mint 300 arab nemzetiségűt tartóztattak le. Szombaton átadták az amerikai hadseregnek Abdul Szalam Zaifot, a tálibok volt iszlámábádi nagykövetét, aki menedékjogot akart kérni Pakisztánban – emlékeztet az AP.