A végzés szerint a kisgazda képviselőnek le kellett volna venni honlapjáról az SZDSZ-re vonatkozó állításait, de erre ő nem hajlandó

A Budapesti Központi Kerületi Bíróság január 3-án hozott végzésében kötelezte Horváth Bélát, hogy 5 napon belül törölje internetes oldaláról az SZDSZ-re vonatkozó összes állítását – tájékoztatta a Szabad Demokraták Szövetsége a Korridort. A kisgazda képviselő a www.hirzárlat.hu internetes honlapon 15 pontban ismertette állításait.

A honatya az SZDSZ-t novemberben mérleghamisítással, a párttörvény többszöri megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával és a számviteli fegyelem megsértésével vádolta. A Szabad Demokraták Szövetsége akkor határozottan visszautasította a rágalmakat, és a párt személyiségi jogainak megsértése miatt keresetlevélben kezdeményezte a jogorvoslatot Horváth Bélával szemben.

Bár a bíróság által megállapított 5 napos határidő már lejárt, a képviselő honlapján a mai napig elérhető a sérelmezett 15 pont, azokat a honatya a végzés ellenére sem vette le.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumból kiderül, hogy a bíróság Horváth Bélát ideiglenes intézkedés keretében kötelezte, vagyis olyan időpontban amikor a felek közötti jogvitát érdemben még nem bírálta el. A képviselő egyébként a végzést követő 15 napon belül fellebbezhet.

Horváth Béla a Korridorral közölte: nem tudott a végzésről, idáig külföldön tartózkodott. Mint mondta, nem tervezi, hogy honlapjáról leveszi az SZDSZ-re vonatkozó állításokat, mert véleménye szerint érdemi tárgyalás nélkül döntött a bíróság. Szerinte csupán a jövő héten kezdődik az érdemi tárgyalás, ahova 16 tanút vár. Így Demszky Gábor főpolgármestert, Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnököt, valamint a zuglói polgármestert és a Fővárosi Önkormányzat főjegyzőjét.