Kihallgatták a közösség elleni izgatás bűncselekményével gyanúsított ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-es országgyűlési képviselőt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban. A lelkész-képviselő nem ismerte el bűnösségét, és panasszal él a gyanúsítás ellen.

Úgy látja: a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával élt, amikor képviselői minőségében megírta a kifogásolt cikket a kerületi lapban. Ifjabb Hegedűs Lóránt a MIÉP XVI. kerületi, Ébresztő című lapjában publikált írása ügyében a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szeptemberben rendelte el a nyomozást közösség elleni izgatásért, és meggyanúsította a kerületi lap felelős szerkesztőjét is. A kifogásolt írás miatt két magánszemély tett feljelentést. Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke pedig levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Az ügyészség a lap szerkesztője ellen már korábban megindította a büntetőeljárást. A református lelkész-országgyűlési képviselő mentelmi jogát azonban csak decemberben függesztette fel a parlament, az erről szóló határozat pedig a múlt héten érkezett meg az ügyészséghez. A hazai joggyakorlatban még nem volt rá példa, hogy egy-egy személy valamely csoport elleni diszkrimináció miatt tiltakozzék. A törvény ugyanis azt tartalmazza, hogy a személyiségi jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. A kifogásolt cikk konkrét személyeket nem nevez meg. “Galíciai jöttmentek” hadáról, megtestesült óemberekről beszél. A felperesek szerint a szöveg értelme az, hogy a szerző a magyarországi zsidók kirekesztésére buzdítja a nem zsidó magyarokat.

A pénteki kihallgatás után Gulyás Géza ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy védence a mintegy egyórás kihallgatása során részletes vallomást tett. A MIÉP alelnöke nem ismerte el bűnösségét, és panasszal él a gyanúsítás ellen. A képviselő úgy vélte: a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával élt, amikor megírta azt a kifogásolt cikket. Gulyás pedig azon reményének adott hangot, hogy az eljárás nem jut el bírósági szakaszba, miután szerinte a gyanúsítás teljesen alaptalan.