Ötvenmillió forint értékű hamis számlát állított ki három hónap alatt az a társaság, amelyiken a Csongrád megyei adónyomozók ütöttek rajta. Az adócsalásra alakult társaság még tavaly alapított céget Szegeden.

A külföldi útra szóló számlák és a rajtuk szereplő áruk többnyire román állampolgárokhoz kerültek, akik alkalmanként tízezer forintért utaztatták meg a szállítmányt és általában egy szegedi parkolóban adták át a visszaigényelt áfát megbízóiknak. A társaság azonban az adónyomozók, a vámosok és a Csongrád megyei rendőrök munkája nyomán lebukott.

Az egyiküknél tartott házkutatás során előre kitöltött számlákat és áfa-visszaigénylő lapokat találtak, melyekből többen már a név is szerepelt. A társaság egyik tagját máris előzetes letartóztatásba helyezték, és többek ellen az eljárás megindult. Az egész akció szellemi vezére, a szegedi G. Zsolt – aki már a szegedi olajos ügyekben is szerepelt, s akit más ügyben a bíróság jogerősen el is ítélt – szökésben van, ellene körözést adtak ki.