A brüsszeli bíróság vádtanácsa hamarosan döntést hoz abban a kérdésben, hogy a belga joghatóság illetékes-e eljárást lefolytatni Ariel Saron izraeli miniszterelnök ellen, akit több tucat palesztin azzal vádol Belgiumban, hogy közel húsz esztendeje, védelmi miniszterként súlyos felelősséget viselt több száz palesztin menekült legyilkolásáért, amire a libanoni Szabra és Satila menekülttáborokban került sor.
A nagy horderejű döntés előtt a belga szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, Josy Dubié és két szenátortársa jelképes erejű látogatást tett a két menekülttáborban, és virágot helyeztek a vérfürdő áldozatait rejtő tömegsírra. Nem a bíróságot akarták befolyásolni döntésében, inkább a törvényhozást, amely a lehetséges államközi feszültségek miatt hajlamos módosítani azt a híres törvényt, amely a belga bíróságokat a világon egyedülálló módon egyetemes illetékességgel ruházza fel a legsúlyosabb bűnök kivizsgálására és ítélethozatalra. Honnan ez a törvény, amelynek alapján tavaly nyáron több hétig tárgyalta a brüsszeli esküdtszék négy ruandai menekült ügyét, akiket végül bűnösnek talált a szerencsétlen közép-afrikai országban 1994-ben rendezett szörnyű népirtásban?
Eric David, a brüsszeli egyetem nemzetközi jogi professzora a ruandai per előtt a következőképpen vezette le e különös belga törvény eredetét. A bíróságok egyetemes joghatósága a nemzetközi jogon alapul. A II. világháború után alkotott genfi konvenciók minden államot felhatalmaznak, sőt köteleznek arra, hogy üldözzék és büntessék a háborús bűncselekmények elkövetőit, bármilyen állampolgárságúak és bárhol tartózkodnak is. Ennek a nyomatékos felhívásnak az évtizedek folyamán nem sok ország tett eleget: Svájc, Új-Zéland, Ausztrália, Kanada, Belgium és néhány szovjet utódállam iktatta törvényeibe e bűncselekmények korlátlan üldözhetőségét. Belgium az utolsók közé tartozott, de azzal megtoldva, hogy itt nemcsak a nemzetközi, hanem az egy országon belüli fegyveres konfliktusokra, vagyis a polgárháborúkra is kiterjesztették érvényét. Ennek alapján indult meg az első nyomozás 1995-ben a ruandai népirtás ügyében. Ugyancsak ezen az alapon indított egy brüsszeli vizsgálóbíró 1998-ban eljárást Augusto Pinochet volt chilei diktátor-elnök ellen. Egy évvel később, 1999-ben a belga parlament kiterjesztette a törvény érvényét a háborús bűnökön túl az emberiség elleni bűnökre is.
A belga törvény értelmében a büntetőeljárást kezdeményezni lehet olyan esetben is, ha a gyanúba került személy nem tartózkodik belga felségterületen. A belga jogtudós szerint saját hazáján kívül alighanem csak Új-Zéland az, amely ugyanígy számításba vette ezt az eshetőséget. A többi államban, ha be is iktatta törvényei közé a háborús bűnök egyetemes üldözésének törvényét, az eljárást csak akkor lehet megindítani valaki ellen, ha az illető gyaníthatóan az ország területén tartózkodik. A belga törvényhozó igyekezett arról is gondoskodni, hogy csak indulattól fűtött, alaptalan vádaskodások ne járassák le se a törvényt, se a bíróságok tekintélyét. A panaszosoknak 50 ezer frank (320 ezer forint) óvadékot is le kell tenniük a kereset mellé, amennyiben panaszukat az ügyészség nem támogatja és természetesen komoly tárgyi bizonyítékok, illetve tanúvallomások is szükségesek az elmarasztaló ítélethez. Belga bíróságok előtt e törvény alapján már eljárást kezdeményeztek Saronon kívül Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke, az elefántcsontparti elnök és a volt kongói külügyminiszter ellen is.
A belga jogtudós szerint a bíróság egyetemes illetékessége nem vadonatúj találmány az igazságszolgáltatás történetében. A nyílt tengeren való kalózkodást az ókor óta minden ország igyekezett megtorolni. A XX. században az egyetemes joghatóságot kiterjesztették a háborús bűnökre, a rabszolga-kereskedelemre, a terrorizmusra, a kábítószerekkel és hasadó anyagokkal való kereskedésre és a diplomaták elleni merényletekre. Ugyanezen a felfogáson alapult Adolf Eichmann elfogása és felelősségre vonása 1961-ben Izraelben, és az amerikai bíróságok ugyanezért adták ki Izraelnek 1985-ben a náci gyilkosnak vélt ukrán Demjanjukot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egyetemes illetékesség alapján hozta létre a volt Jugoszláviában és Ruandában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi bíróságot. Régóta készült, de csak a kétpólusú világrend leomlása, a Szovjetunió megszűnése után ölthetett testet a nemzetközi büntető törvényszék terve. Ennek a bíróságnak a létrehozását eddig 29 ország támogatja. Az Egyesült Államok, az egyetlen szuperhatalom ugyan nincs köztük, de hajlandónak látszik esetenként együttműködni vele, ami szintén sokat számítana.
