Egységesen nyolc-nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a három rendőrt, akik egy védtelen hajléktalant bántalmaztak néhány hete. A bíróság a keddi tárgyaláson kétszer is megnézte az esetről készült felvételt, ennek ellenére a vádlottak tagadtak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság nyolc-nyolc hónapra büntette, s 40 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a három rendőrt, akik a médiát is bejárt felvételen bántalmaztak egy hajléktalant. A rendőrök egy fővárosi hajléktalanszálló előtt inzultálták az otthontalant. Ezalatt a szállóban az egyik szociális munkás a hangoskodásra felfigyelt és az ablak mögül videóra vette, ahogyan a rendőrök egyszer csak ütlegelni és rugdosni kezdték az otthontalan férfit. a bíróság meghallgatta a felvétel készítőjét, és egy másik szemtanút is.

Az eset egyértelműsége miatt a hatósági személyeket gyorsított eljárás során ítélték el. A nyolc hónapos büntetést a bíró két évre felfüggesztette. A vádlott-rendőrök ügyvédje három nap gondolkodási időt kért, hogy ezalatt döntse el, fellebbez-e az ítélet ellen. A tárgyaláson a verekedő rendőrök tagadták bűnösségüket, mozdulataikkal csak fenyegettek – mondták -, hogy meg ne szökjön a hajléktalan, akit lopással gyanúsítottak. Mindhárman azt vallották: úgy érzik, hogy törvényesen intézkedtek, és helyreállították a rendet az utcán.

A tárgyalásra beidézték a sértett otthontalant is, aki láthatóan gyenge fizikai állapotban van, beteges és legyengült a szervezete. A bíró emiatt súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy három jó kondícióban lévő rendőr verte meg a szerencsétlent. Ezzel szemben a a rendőrök parancsnokának dícsérő szavait is figyelembe vette. Az egyik rendőr korábban már állt bíróság előtt.