Január 23-án a hollandiai Camp Zeistben benyújtja fellebbezését az életfogytiglani ítélet ellen Abdel Baszet Ali al-Megrahi, a Lockerbie-per vádlottja.

A 2001. január 31-én meghozott ítélet szerint Abdel Baszet Ali al-Megrahit a bíróság bűnösnek mondta ki és életfogytiglani börtönre ítélete, Al Amin Kalifa Fhimát felmentették. Az ítélet szerint a 48 éves Megrahinak Skóciában, a glasgow-i Barlinnie börtönben kell letöltenie büntetését. Az elítélt élhetett a fellebbezés jogával.

A Lockerbie-történet

1988. december 22-én a Pan Am amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing-747-es óriásgépe a skóciai Lockerbie városára zuhant. A repülőgép 259 utasa életét vesztette, további 11 személyt a földre hulló roncsok zúztak halálra. Az áldozatok között négy magyar is volt. A kiterjedt nemzetközi vizsgálatok kétséget kizáróan bizonyították, hogy a merényletet a líbiai titkosszolgálat tervelte ki és követte el, az ügy nyomán az Egyesült Államok és Líbia hagyományosan hűvös viszonya még inkább elmérgesedett. 1991. november 14-én az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában vádat emeltek a líbiai titkosszolgálat két ügynöke, Abdel Baszet Ali Mohamed el-Megrahi, valamint Ali Amin Kalifa Femah ellen, hivatalosan is követelve Líbiától a merénylet feltételezett tetteseinek kiadását. A két ország álláspontja az volt, hogy be kell tartani az igazságszolgáltatás területi elvét: a bűnösöket vagy Nagy-Britanniában kell bíróság elé állítani, mivel a merénylet a skóciai Lockerbie felett történt; vagy az Egyesült Államokban, mivel a repülőgép amerikai légitársaság tulajdonában volt, és az Egyesült Államok felé tartott. 1991. november 22-én Tripoli hivatalosan visszautasította a kiadatási kérelmet, de a két gyanúsítottat “házi őrizetbe” helyezték. 1992. január 21-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott 731. számú határozata felszólította Líbiát, hogy segítse elő a merénylet kivizsgálását. Tripoli ezek után beleegyezett abba, hogy a gyanúsítottakat semleges országban állítsák bíróság elé. A BT 1992. március 31-én 748. számú újabb határozatában április 15-i hatállyal szankciókat rendelt el Líbia ellen arra az esetre, ha nem adja ki a terrorcselekményekkel gyanúsított titkos ügynökeit.

A határozat megtiltotta líbiai repülőgépek minden útját az ország határain kívül, továbbá külföldi gépeknek azt, hogy leszálljanak Líbiában, vagy akárcsak átrepüljenek az ország légterén. Egyidejűleg embargót rendelt el minden katonai szállításra, beleértve a műszaki segítséget is. Felszólította az ENSZ tagállamait, hogy hívják haza katonai tanácsadóikat az országból, illetve csökkentsék a külföldön működő líbiai diplomáciai képviseleteik létszámát és korlátozzák az állomáshelyükön maradó diplomaták mozgását. Miután a BT többször is meghosszabbította a Líbia ellen életbe léptetett szankciókat, 1998. április 21-én végül megegyezés született arról, hogy Hollandiában, és a skót jog előírásai szerint tárgyalják az ügyet. Tripoli engedve a nemzetközi nyomásnak 1999. április 5-én átadta ügynökeit az igazságszolgáltatásnak. Ez a lépés némiképp enyhített a nyugati államok és Líbia közötti feszültségen, az ENSZ pedig felfüggesztette a Líbia ellen hozott szankciókat. A két férfit szigorú őrizet mellett a hollandiai Camp Zeist nevű egykori amerikai légitámaszpontra szállították, ahol a támaszponton kialakított skót felségterületen, a skót törvények szellemében jártak el ügyükben. Az ügy tárgyalását többször elnapolták. Először 1999. június 7-én ügyvédeik kérésére fél évig, majd december 8-án a skót bíróság további öt hónap haladékot adott a védelem felkészülésére. 2000. május 3-án megkezdődött az első olyan per a világtörténelemben, hogy egy ország igazságszolgáltatása más államban ítélkezik. Mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát és – mivel a skót törvények ezt megengedik – nem tettek tanúvallomást. 2001. január 8-án a két gyanúsított ügyvédje lemondott újabb tanúk állításáról, 18-án január 30-ig ismét elnapolták a tárgyalást, de akkor a tárgyalás folytatása helyett váratlanul bejelentették, hogy a következő napon ítéletet hirdetnek.