Veszedelmes bűnöző próbálta meg késsel a bevétel átadására kényszeríteni egy székesfehérvári hi-fi üzletben az eladónőt, s súlyosan megsebesítette annak segítségére siető férjét hétfőn – tájékoztatta az MTI -t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

R. Szabó Ágnes elmondta: az enyingi férfi vásárlási szándékot színlelve lépett be az egyszemélyes üzletbe, majd kést rántott, s a bevétel átadására akarta kényszeríteni az üzletben egyedül tartózkodó eladónőt. Az ellenállt, dulakodni kezdtek, amikor belépett a hölgy férje, aki felesége segítségére sietett. Õt a rabló több késszúrással a könyökhajlatában, a felkarján és vesetájékon súlyosan megsebesítette.

A rendőrségen kiderült, hogy az üzletet kirabolni szándékozó, 44 éves M. János ismert és veszedelmes bűnöző. Emberölésért 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, amiből húsz évet le is töltött, s 2000-ben szabadult. Azt megelőzően emberölés kísérletéért és nemi erőszakért állt a bíróság előtt. Rendőrségi kihallgatása még tart. Az eladónő férjét a mentők a Szent György Kórházba szállították, s a sürgősségi osztálytól kapott információ szerint állapota súlyos, folyik az operálása.