John Walker, az amerikai tálib már bíróság előtt áll az Egyesült Államokban. A hatóságok egyelőre hazaárulással nem, csak a terrorizmus támogatásával vádolják. Példájára a britek is felvetették, hogy saját tálibjaik ügyét angol bíróságuk tárgyalja, nem pedig az amerikaiak kubai támaszpontján tartsák őket fogva.

Saját bíróságuk elé akarják állítani az angolok a brit tálibokat, akik jelenleg az amerikaiak guantanamói bázisán tartanak fogva. Tony Blair brit miniszterelnök szerint erre azért van szükség, hogy a “leghatékonyabb eljárást” tudják lefolytatni a gyanúsítottakkal szemben. Amerikai részről egyelőre nem reagáltak a hírre. Az biztos, hogy már most számos felfogásbeli különbség van a két szövetséges között. Jack Straw brit külügyminiszter ma reggeli, a BBC rádiónak adott interjújában jelentette be, hogy angol bíróságon kívánják tárgyalni a brit tálibok ügyét. Mint mondta, követik az amerikai példát, utalva ezzel az amerikai tálib, John Walker ügyére, melyet amerikai bíróság tárgyal. A külügyminiszter még nem mondott semmit azzal kapcsolatban, hogy miként szállítanák haza a három rabot. Blair szerint mindenképp haza kell hozni a rabokat, hisz a leghatékonyabban így lehet eljárni velük szemben.

Kérdés, hogy Amerika hogyan fogadja a kérdést, hivatalosan egyelőre senki sem reagált. Úgy tűnik mindenestre, hogy a két szövetségesnek számos sarkalatos kérdésben eltér a véleménye. A britek például felháborodással fogadták azokat, a Pentagon által korábban kiadott fotókat, melyeken a tálib rabok megbilincselve térdepelnek. Később saját szakértőik terepszemléje után, mégis kielégítőnek nevezték raboskodó honfitársaik életviszonyait. Szintén konfliktus tárgya lehet az, hogy az angolok mélységesen ellenzik az USA-ban elfogadott halálbüntetést.

Csütörtökön a Virginia állambeli Alexandriában az eljárást megindító bíró előtt felolvasták John Walkernek azokat a vádpontokat, amelyet az esküdtszék előtt fel kívánnak hozni ellene, a terrorizmust támogató afganisztáni tevékenysége miatt. Az egyes vádpontokban az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezettel szőtt összeesküvést, illetve a (hatalomból immár eltávolított) tálibokkal való tiltott együttműködést rónak a terhére. A bűnösség megállapítása esetén mindezekért életfogytiglani szabadságvesztés lehet a legsúlyosabb büntetés. Walker nyilatkozott arról, hogy megértette a vádat. Hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát, erre még nem kellett válaszolnia: erre csak a február 6-ára kitűzött meghallgatáson kerül sor. John Walker addig óvadék ellenében sem bocsátható szabadlábra – hirdette ki a bíró a csöppet sem váratlan végzést.

Walker szülei ügyvédet fogadtak, és vele együtt már szerda este, repülőgéppel Afganisztánból történt megérkezése után látni kívánták fiukat, de a hatóságok ezt csak csütörtök reggel, a bíró elé állítás előtt engedték meg nekik. A fiatalember egyébként néhány nappal ezelőtt – az amerikai katonai hatóságok közlése szerint saját kérésére – levágatta hosszú haját és megborotváltatta magát. Erre a tényre azért hívták fel a figyelmet, mert a szigorú muzulmán előírások a felnőtt férfiaknak kötelezővé teszik a szakállviselést. Egyelőre azonban nincsenek bővebb közlések arról, hogy Walker – arcszőrzetének leborotváltatásával – az iszlámmal való szakítását kívánta-e jelezni.