Írásbeli választ igénylő kérdést intézett Keller László szocialista országgyűlési képviselő a Defend Kft. tevékenységével kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszterhez

A belügyminiszterhez írott levelében a képviselő arra kíváncsi, “meddig folytathatja a rendőri szervek ellenőrzése alá tartozó Defend Kft. törvénysértő tevékenységét”.

Keller László szerint a Defend Kft. törvénysértő tevékenységet folytat, mert a cég fő profiljának számító személy- és vagyonvédelem mellett olyan tevékenységeket is végez, mint például a “Magyar Autópálya Konzorcium alvállalkozójaként a pályák és a Duna-meder lőszer-mentesítése”.

A szocialista képviselő úgy fogalmaz: ez nem sorolható be a cégnyilvántartásban szereplő egyik tevékenységi körbe sem, valamint a törvényi szabályozás által engedélyezett egyik – a személy- és vagyonvédelemmel közvetlenül összefüggő – gazdasági tevékenységi vagy szolgáltatási kategóriába sem.

Keller László többek között azt kérdezi a belügyminisztertől: tartottak-e a törvényben kötelezően előírt rendszeres felügyeleti vizsgálatot a Defend Kft.-nél 1998 óta és mit tapasztaltak ennek során; milyen tevékenységeket végzett és végez a Defend Kft. 1998 óta.

Az MSZP-s honatya arra is kíváncsi, kit terhel a jogi, szakmai és politikai felelősség a cég törvénysértő tevékenységei miatt. Keller László korábban Polt Péter legfőbb ügyésznek is tett fel kérdéseket a Defend Kft. működéséről.