Ajánlószelvény az állampolgárok zaklatása nélkül bárhol gyűjthető, kivéve munkahelyen munkaidőben, munkavégzés közben, tömegközlekedési eszközön, valamint olyan módon, ami a választópolgárokat életvitelükben zavarja.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) titkárságvezetőjének tájékoztatása szerint a törvény kimondottan tilalmazza az ajánlószelvények gyűjtését közigazgatási, önkormányzati épületben, egészségügyi intézményben, valamint tilos a szelvények gyűjtése a rendvédelmi szervek szolgálatot teljesítő munkatársaitól. A titkárságvezető a választási törvényre utalva közölte: az ajánlószelvényeket a jelöltek vagy a jelöltek képviselői gyűjthetik össze. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: a jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a szelvényt gyűjtőknek kell-e valamilyen meghatalmazással rendelkezniük. Rytkó Emília szavai szerint, mivel az ajánlószelvény átadása lényegében bizalmon alapul, a választópolgárok szabad elhatározásán múlik, hogy kinek adják oda, illetve odaadják-e valakinek a szelvényt. Emlékeztetett: a választópolgárok ezen a héten kapják meg a képviselők jelöléséhez szükséges úgynevezett ajánlószelvényeket, valamint az értesítőt – közismert nevén a kopogtatócédulát – a választói névjegyzékbe való felvételről. A képviselőjelöltségre pályázó személyeknek vagy megbízottaiknak legkésőbb március 15-én délután négy óráig 750 érvényes ajánlószelvényt kell leadniuk az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságokhoz ahhoz, hogy hivatalos jelöltekké válhassanak.

Az OVI titkárságvezetője közölte: a jogszabály szerint a jelölőszelvény kitöltésének követelménye, hogy a szelvényre a jelölő polgár “vezesse rá” – akár tollal, akár írógéppel – az adatokat, valamint az, hogy azt saját kézzel írja alá. Rytkó Emília arra is felhívta a figyelmet, hogy az ajánlószelvény átadásáért sem pénz, sem más “előny” nem adható, nem fogadható el, illetve nem is ígérhető. Jelezte: mindezek bűncselekménynek minősülnének. Kitért arra is, hogy az ajánlás csak akkor érvényes, ha a jelölő választópolgár, neve, címe és aláírása mellett, feljegyzi személyi azonosító számát is. Utóbbit egyébként a választási iroda valamennyi választópolgárnak zárt borítékban megküldi. – Ha a választópolgár pénteken sem találja meg levélszekrényében az ajánlószelvényét, valamint a kopogtatócédulát a választói névjegyzékbe való felvételről, akkor február 13-ig keresse fel a települési önkormányzat jegyzői hivatalát, ahol ellenőrizheti, hogy szerepel-e a közszemlére tett névjegyzékben – tette hozzá. A titkárságvezető megjegyezte: ha az érintett neve szerepel a választói névjegyzékben, akkor a jegyző egy újabb ajánlószelvényt állít ki a választópolgár részére.