A két egyezséget kötött fél közösen kiadott egy jelentést, mely a megállapodás társadalmi fogadtatását vizsgálja, ebből kiderül, hogy a novemberi egyezség nem nyerte el az amerikaiak szimpátiáját.

A jelentés alapján elmondható, hogy mindösszesen 30 ezer megjegyzés érkezett a témakörben, ebből 1250 nem kötődött szorosan a témához, 7000 nem foglalt állást, 7500 támogatta a megállapodást, ám a 30 ezer hozzászóló fele elutasította azt. Mivel a 18 eredeti perelő állam közül eleve csak kilenc adta támogatását az amerikai igazságügyi minisztérium peren kívüli alkujához, nem meglepő, hogy a közvélemény sem támogatja az egyezséget. A két fő kritika egyrészt maga a meg állapodás létrejöttének szükségességét kérdőjelezi meg, másrészt, ha már egyszer létrejött, annak tartalmát. A pert a Clinton-érában maga a minisztérium indította, így nem kis meglepetést keltett, amikor hirtelen megállapodási javaslattal álltak elő, minden látható ok nélkül. A rossz nyelvek szerint ennek az az oka, hogy Clintont a kisvállalkozók juttatták hatalomra, így ők a mamutcégek ellen voltak, míg a Bush-kormányzat kampányát közismerten a nagyvállalatok támogatták, így ők ellenérdekeltek. A tartalmat tekintve az okozott nemtetszést, hogy a feltételül szabott szigorítások nem elég szigorúak.