Az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett egy harmonizált szabadalmi törvényre, amely azonban a szoftverek számára nem nyújtana olyan szigorú védelmet, mint az amerikai vagy a japán szabadalmi törvények. Az Unióban így a jövőben csak technikai természetű szoftveralkalmazást lehet majd szabadalmaztatni (tehát olyan szoftvert, amely mechanikai eszközön fut, illetve annak működését megváltoztatja – vagyis egy olyan szoftvert, amelytől gyorsabban működik egy PC).

Japánban és az USA-ban üzleti módszer (pl. az Amazon “egy kattintásos” vásárlási tranzakciója) is szabadalmi védelmet kaphat. Frits Bolkestein, az EU belpiaci főmegbízottja szerdai sajtóértekezletén elmondta, hogy a bizottság javaslata kompromisszum a szigorú amerikai megközelítés és a nyilvános forráskódú szoftverközösség szélsőségesen liberális álláspontja között. Bolkestein jelezte, az EU számol azzal, hogy “csőstől jönnek majd a panaszok az USA-ból” a tervezett törvény miatt. De várhatóan az európai szabványszervezet, az EPO is a panaszosok között lesz, mert éppen az utóbbi időben kezdett szigorúbb elveket érvényesíteni. Mindazonáltal az EPO-nak is meg kell hajolnia, ha a bizottság törvénytervezete átmegy az uniós törvényhozási procedúrán.