Életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyész vádbeszédében Soproni Ágnes színésznő meggyilkolása miatt a művésznő fiának, Petróczi Andrásnak, illetve a fiú barátjának, Lázár Zsoltnak a Fővárosi Bíróságon szerdán.

A vádlottak esetében az életfogytiglan legkevesebb 30 éves szabadságvesztést jelent. Az ügyész ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy határozott idejű szabadságvesztésként legfeljebb 15 év szabható ki, ez a jelen ügyben nagyon kevés, az elkövetett cselekményekhez képest súlytalan büntetés lenne. Lázár Zsoltot tettesként, Petróczi Andrást pedig felbujtóként vádolja az ügyészség azzal, hogy 2000 tavaszán előre kitervelten, nyereségvágyból megölték otthonában az alvó Soproni Ágnest, majd testét feldarabolták, és a Solymár környéki erdőkben elásták.

Az ügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy még a felmenők sérelmére elkövetett bűncselekmények között is egyedi ez az ügy, hiszen az ilyen jellegű cselekmények többnyire indulatból történnek, Lázár és Petróczi azonban hidegvérrel cselekedett. Az ügyész utalt arra is, hogy az utóbbi években a társadalmi igényekkel összhangban megfigyelhető: a törvényhozó szigorítja a büntető jogszabályokat. – A törvényhozás megtette a magáét, immár a jogalkalmazáson a sor, hogy ennek érvényt szerezzen – fogalmazott vádbeszédében az ügyész.