Némelyik egyetemen a végzett hallgatók közel 30 százaléka a megrendezett állásbörzék révén helyezkedik el.
A felsőoktatási intézmények standjaiért a vállalatok standonként 75-750 ezer forintot fizetnek. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán a diplomamunkájukat éppen készítő végzősök március 6-án találkozhattak a felvonuló cégekkel. Mihály Edgar István főszervező szerint az állásbörze csak egy része az álláskeresésnek, előnye viszont, hogy az érdeklődők közeli kapcsolatot építhetnek ki a cégekkel. Az április 10-11-i Közgáz Karrier Expo 2002-n várhatóan 70-80 cég toboroz majd. Csaba Attila – szervező – elmondta: saját felmérésük szerint a vállalatok átlagosan bruttó 170 ezer forint kezdő fizetésért kínálnak munkalehetőségeket. Az április első hetében zajló Műegyetemi Állásbörze több éve tartó sikerességét mutatja, hogy a végzett hallgatók közel 30 százaléka a rendezvény idején “kel el”. Tavaly csaknem 140 cég közel 3 ezer állásajánlattal várta az ország egész területéről érkező mintegy 9 ezer főiskolást, egyetemistát. Az idén 110 vállalat képviselteti magát 2-3 ezer állásajánlattal, átlagosan bruttó 210 ezer forintos kezdő fizetést ajánlva – tájékoztatott Tóth Sándor főszervező. A Széchenyi István Egyetem május 9-ei állásbörzéjén vélhetően 40-50 cég áll a standok mögé.