Elutasította a nigériai iszlám bíróság annak az ötgyermekes asszonynak a kérését, akit házasságtörés vádjával halálra-kövezésre ítéltek tavaly októberben. Az ítéletet akkor hajtják végre rajta, ha már nem szoptat. Az asszony érdekében nemzetközi tiltakozó akció kezdődött.

Safiya Hussaini 13 hónapos kislányával jelent meg az iszlám törvényszék előtt. A bíróság szerint a kicsi a legfőbb bizonyíték a 35 éves, ötgyermekes asszony bűnösségére. Safíya, aki évekkel ezelőtt elvált, a vád szerint viszonyt kezdett szomszédjával, egy nős férfival, és tőle van a kislány. A kíméletlen iszlamista törvények szerint a házasságtörés bűn, még ha a nőnek nincs is férje, és ezért halál jár, de csak a nőnek.

Az asszonyt még októberben ítélték megkövezésre a nemzetközi tiltakozások ellenére. Az ítéletet azonban csak akkor lehet végrehajtani, ha az asszony már nem szoptat. A védők mindent megpróbálnak, hogy megmentsék az asszonyt. Azt mondják, hogy a gyerek igazából a volt férjtől van, annak ellenére, hogy egy évvel a válás után született. Azzal érvelnek, hogy az iszlám törvény szerint akár 7 év is eltelhet a fogantatás és a születés között, ami persze biológiai képtelenség.