Elmaradt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Bárándy Péter MSZP-s miniszterjelölt vitája csütörtökön a Millenáris Parkban, mivel a vita kapcsán egyeztetést folytató Fidesz- és MSZP-illetékesek nem tudtak megegyezni a beszélgetés lefolytatásáról.
- Hiszek a harcban, az észérvek harcában a vak erők ellen – szögezte le Dávid Ibolya újságírók előtt. Úgy vélte, a Millenáris Parkban zajló történések nem minősíthetők másként, csak a vak erők vitájaként.
Leszögezte, hogy az MDF és a Fidesz közös programjáról, igazságügyi kérdésekről, alkotmányozásról szívesen beszélgetett volna Bárándy Péterrel.
- De itt ma nem az érvek vitája, hanem veszekedés zajlik, amiben nem vagyok partner – tette hozzá az igazságügy-miniszter.
Isépy Tamás, a Fidesz tárgyalódelegációjának vezetője úgy fogalmazott, hogy az MSZP nem is akart vitát.
- Úgy látszik, az ellenfél páni félelembe esett, minden eszközzel arra törekedett, hogy megjátssza egy vita lehetőségét és utána ezt látványshow-vá degradálja – fogalmazott a politikus.
A Fidesz-delegáció tagjai bejelentették, hogy a párt délutáni sajtótájékoztatóján kiosztják az MSZP és a Fidesz között a vita kapcsán megkötött megállapodás szövegét.
Gál J. Zoltán, az MSZP kampányszóvivője újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzet szerint a további miniszterjelölt-viták is elmaradnak.
A kampányszóvivő sajnálatát fejezte ki, hogy az elmaradt vita miatt “borzasztó kellemetlen helyzetbe” került Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, Bárándy Péter, az MSZP miniszterjelöltje és a tárgyalásokra szerinte mandátum nélkül érkező Isépy Tamás fideszes politikus.
Sérelmezte: miután megegyezés született a vita fő elemeiről, kiderült, hogy a Millenáris Park nem tud helyszínt biztosítani a miniszterelnök-jelölteknek.
- Annak ellenére sem, hogy az április 3-ára tervezett vita napján az egyik szabadtéri színpad üres – tette hozzá.
Gál J. Zoltán tűrhetetlennek és méltatlannak nevezte, hogy – szavai szerint – a Millenáris Park igazgatója azt mondta: ez ügyben a Fidesszel kell egyeztetnie.
A csütörtöki nézeteltérés tárgyát képező két, a színpadi háttérbe beépített plazmatévé kapcsán úgy fogalmazott: a két párt által elfogadott jegyzőkönyv alapján a háttér meghatározása a két párt joga és feladata. Megjegyezte, a tévéken olyan szlogeneket akartak megjeleníteni, amelyeket a programjukra utalva akartak felhasználni a vitában.