Végrehajtási rendeleteket fogadott el kedden a kormány az egészségügyi intézmények átalakítását célzó törvényhez – közölte Mikola István egészségügyi miniszter a kabinet ülését követő tájékoztatón. A rendeletek március 31-én lépnek hatályba.

A miniszter tájékoztatása szerint rendelet szabályozza a szabadfoglalkozású orvosok és gyógyszerészek, valamint az általuk létrehozott praxis-, illetve munkaközösségek kapcsolatát az egészségügyi szolgáltatókkal. A kormány egy másik rendelete tételesen meghatározza az egészségügyben létrejövő közhasznú társaságokkal szerződő nyereségérdekelt alvállalkozások működési lehetőségeit – mondta el Mikola István. Az egészségügyi tárca vezetője egyúttal bejelentette: a kormány elfogadta azt a rendelettervezetet, amely szabályozza a háziorvosok hitelfelvételeit a praxishoz kötődő ingó- és ingatlanvagyon, valamint működtetési jog megvásárlásához. Mikola István közölte azt is: a kormány közalapítványt hozott létre az egészségügyi dolgozók továbbképzésének támogatására.