Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a budaörsi rendőrkapitányágon uszítás és zavarkeltés miatt egy budapesti lakos, akinek kérésére a törökbálinti Cora áruházban nem vették le a polcokról Henry Ford A nemzetközi zsidó című könyvét.

Az állampolgár tájékoztatása szerint egyik ismerőse látta meg a bevásárlóközpontban a könyvet, amelynek árusítását szombaton a feljelentő telefonos érdeklődésére megerősítette az áruház dolgozója. Az állampolgár közlése szerint hétfőn sikerült beszélnie a könyvosztály vezetőjével, aki nem talált kivetnivalót a mű árusításában, ezért udvariasan megtagadta a könyv eltávolítását. Az árusítás ellen reklamáló ezután ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel véleménye szerint a könyv címe és valószínűleg tartalma uszító, kirekesztésre felszólító, vallási jóérzéseket bántó, valamint hangulat- és zavarkeltő. Mindezek miatt rendőrségi eljárás megkezdését kérte az áruházzal szemben. A Cora áruház illetékese elmondta, hogy a könyv árusításával kapcsolatban több panaszos bejelentés is érkezett hozzájuk, ezért a polcokon található mintegy félszáz példányt beszedték. Elmondta azt is, hogy a könyvet a békéscsabai Új Kék Szalag kiadó jelentette meg. A Magyar Nemzet februári híradása szerint a Tesco üzletlánc két vidéki áruházában árulták Henry Ford antiszemita könyvét. A tömegautó gyártójaként hírnevet szerzett Ford ismert volt Hitler-barát nézeteiről is. A napilap utalt arra, hogy könyvet, amelyet Magyarországon tavaly jelentetett meg egy békéscsabai kiadó, egyebek mellett az Egyesült Királyságban is betiltották. Akkoriban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott amiatt, hogy “a náci időszak egyik rémes kiadványa iránt mutat érdeklődést a kereskedelem”.