Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt három, magát rendőrnek kiadó budapesti férfi ellen folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a három gyanúsított kedden este nyolc óra körül magát rendőrnek kiadva behatolt egy százhalombattai család otthonába. A behatolók egy flóbertpisztollyal földre kényszerítették a tulajdonost, valamint az ott tartózkodó három családtagot, és pénzt követeltek tőlük. A család 92 700 forintot át is adott az álrendőröknek.

A sértettek ezt követően megpróbálták a rablókat visszatartani; a kialakuló dulakodásban és verekedésben a család egyik női tagja nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetők a helyszínről egy Lada Niva típusú gépkocsival távoztak, de az időközben riasztott rendőrök menekülés közben elfogták őket. A gépkocsi átvizsgálásakor a flóbertpisztolyon és egy üres rendőrigazolvány-tokon kívül kábítószergyanús anyag került elő. A három férfit a rendőrség őrizetbe vette, és rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást ellenük.