A kormány kezdeményezi az EU-csatlakozási tárgyalásainkon ideiglenes már lezárt adózási fejezetet újra megnyitását – mondta Tállai András, Gyulán, a III. Nemzetközi Kisüsti Gyümölcspálinka Fesztivál szakmai fórumán pénteken.

A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a Külügyminisztérium hétfőn küldi el a javaslatot a bővítési munkacsoportnak, amely a dohánytermékek adóztatását és a szesz jövedéki adóját érinti. Mint elmondta a dohánytermékek adóztatásával kapcsolatban Magyarország eddig nem kért derogációt, s ez azt jelentené, hogy 2004-re, a csatlakozásunk időpontjára el kell érnünk az európai uniós minimum jövedéki adószintet, ami a fogyasztói ár 57 százaléka. Figyelembe véve a társországok csatlakozási tárgyalásaikon elért eredményeit, Magyarország kezdeményezi, hogy ezt a minimum adószintet ne 2004-re, hanem a belépést követő további négy év múlva érje el. – Ellenkező esetben a csatlakozás időpontjára 170 százalékkal kellene emelni a jelenlegi adószint tartalmat, vagyis a cigaretta átlagos fogyasztói árát a duplájára kellene emelni – mondta az államtitkár. A cigarettaár ilyen mértékű felemelése, szerinte két év alatt 2,4 százalékkal növelné az inflációt és ösztönözné a csempészforgalmat és a feketegazdaságot.

Derogációt kér Magyarország továbbá a bérformában végzett szeszfőzésre is, mert az ideiglenesen lezárt fejezet szerint, egy átmeneti időszakot követően 10 hektoliter fokra kell csökkenteni a maximális, kedvezményes adózású pálinkafőzési mennyiséget. Ez az államtitkár véleménye szerint lényegében azt jelentené, hogy a bérfőzés jelenlegi feltételrendszere, az átmeneti 4-5 év után nem működhetne tovább, mert a szeszfőzdék nem lennének érdekelve a bérfőzésben. – A magyar kormány ezért azt kéri, hogy maradjon fent korlátlan ideig a jelenlegi bérfőzési rendszer, némileg csökkentve a jelenlegi 50 hektoliter kedvezményes adózású mennyiséget – közölte az államtitkár. Tállai András szerint jó esély van arra, hogy az Európai Unió elfogadja a magyar kormány derogációs kéréseit, s ezzel fennmaradhat a jelenlegi bérfőzési rendszer, s a cigaretta fogyasztói ára sem emelkedik rendkívüli mértékben.

Font Sándor országgyűlési képviselő, a Pálinkakészítők Egyesülete Országos Elnöke elmondta, hogy az idén július elsejétől jelentős változás következik be a hazai szeszpiacon, mert ettől az időponttól kezdve pálinka szóval csak az a termék illethető, amelyik eredeti gyümölcsből, alkoholos erjedés útján, lepárlás után, desztillált víz hozzáadásával készül. Ezzel Font Sándor szerint tisztázódik a pálinka hazai fogalma, s ezt követően lehet az Európai Unióval is tárgyalni arról, hogy mint például a görögök az UZÓ-t, mi is védelmet kérjünk az eredeti, magyar gyümölcspálinkára. A képviselő elmondta, hogy a védettséggel kapcsolatos tárgyalásokat már megkezdődtek az Európai Unióval, s bár még nem zárultak le az egyeztetések, majdnem biztos, hogy a pálinka, mint magyar speciális termék az unió összes országában védelmet fog élvezni.