Nem csitul a vita az Unicum- Hungaricum körül a két likőrgyártó társaság között. A győriek szerint szabályosan jártak el, amikor piacra dobták új terméküket. A Zwacknál viszont úgy vélik, hogy versenytársuk nem járt el sportszerűen, amikor az Unicumhoz megtévesztésig hasonló kiszerelésű likőrrel állt elő.

A Győri Likőrgyár Rt.-t felháborítja vetélytársa viselkedése, de nem hagyják magukat – nyilatkozta Szatmári Tamás. A cég vezérigazgatója úgy véli, két éve indított Hungaricum-kollekciójuk méltó ellenfele a Zwacknak, akik nyilvánvalóan amiatt támadják őket, hogy 30 százalékkal olcsóbban adják termékeiket, s ezzel piacot hódítanak el tőlük. A legtöbbet kritizált Hungaricum keserű forgalomba hozatala előtt levédették a Hungaricum szót, ábrás védjegyet szereztek a címkére, és formatervezési-ipari mintabejegyzéssel rendelkeznek a levágott oldalú, gömbölyű palackformára is. Az ital 30 gyógy- és fűszernövény eszenciájából, hathavi tölgyfahordós érlelést követően kerül a palackba.

A versenytársakhoz hasonló formavilág alkalmazása egyébként sem újdonság a szeszpiacon. Szatmári példaként hozta fel, hogy a Martini, s a majd ugyanolyan kivitelű Garrone gyártója nem perlekedett egymással, hanem a piacon próbálja eldönteni, hogy ki a jobb. Ezt teszik a győriek is. A likőrgyár ezért visszavág az őt ért sérelmekért: emiatt két válaszpert indítottak – mondta a vezérigazgató. Az egyikben 30 millióra perlik a Zwackot becsületsértés miatt, mert nem igaz, hogy jogtalanul használják a levédetett nevet és formát. A másik per gazdasági hátrányokozás miatt indult, amit az említett, üzletfeleiket ért befolyásolás okán folytatnak. Itt még nem nevesítették a kárt.

Nem szerencsés ily módon a sajtó elé vinni az ügyet – mondta lapunknak Kerényi Péter, a Zwack Rt. kommunikációs igazgatója. Cége most várja a bíróság döntését beadványára, azaz hogy átmenetileg, a bírói döntésig függesszék fel vetélytársa termékének gyártását és forgalmazását. Kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest árnyaltabban fogalmaz ma már a vetélytársunk – mondta az igazgató. Ám igencsak alkalmas a megtévesztésre az, ha valaki azt állítja, védjegyoltalom alá vették termékét. A győri Hungaricumra ugyanis beadták az oltalom iránti igényt, ez azonban távolról sem azonos magával a tényleges védjegyoltalommal. Kerényi Péter szerint “csak” annyit szeretnének, ha sportszerű lenne a verseny. Ha más lenne a vetélytárs üvegének a formája, ha nem azt a nevet viselné, hogy Hungaricum (ez ugyanis ráadásul lényegében a minőségi és nemzetközileg ismert magyar termékek árujelölése), vagy ha az üvegen a kereszt helyett bármely más szimbólum szerepelne. Készséggel állunk a verseny elébe a keserűlikőr-piacon – összegzett az igazgató.