Fordulatot jelent a Legfelsőbb Bíróság (LB) ítélkezési tevékenységében a tavalyi év, mivel tíz év után először csökkent a folyamatban maradt ügyek száma. Lomnici Zoltán, az LB elnökhelyetteses az MTI érdeklődésére elmondta: 1990 óta először 2001-ben fordult elő az, hogy az év utolsó napján kevesebb folyamatban lévő ügy volt, mint egy évvel korábban. A befejezett ügyek száma a 2000. évi 15.647-ről 2001-ben 17.400-ra emelkedett. Százalékban kifejezve 2001-ben 2000-hez képest 11,2, 1999-hez képest pedig 42,8 százalékkal nőtt a befejezett ügyek száma.

Az elnökhelyettes kiemelte: az LB-re érkezett ügyek száma a rendszerváltás óta megháromszorozódott. 1990-ben 5718 volt, 2001-ben viszont 16.935. Ugyanakkor ez idő alatt a bírák száma a Legfelsőbb Bíróságon csupán mintegy 15 százalékkal emelkedett és ma is alig haladja a 100-at. – Az elkövetkezendő években az ügyhátralék csökkentése mellett a legfontosabb cél az lehet, hogy az LB az eddigieknél több energiát fordítson az országosan egységes ítélkezési gyakorlat kialakítására. Az egymásnak ellentmondó ítéletek ugyanis joggal irritálhatják a közvéleményt és a jogbiztonság szempontjából is fontos, hogy csökkenjen az ilyen esetek száma – fejtette ki Lomnici.