A kalózmásolatok által sújtott zenei ipar egyik reménysége volt a Key2Audio másolásvédelmi eljárás, amíg ki nem derült, hogy egy egyszerű fekete filctoll áthúz minden számítást, és kiiktatja a másolásvédelmet.

A filctollas eljárás olyan banális, hogy erre nem is gondoltunk – ismerte el az APA-nak Erik Hoffmann, a Sony Music Deutschland vezető másolásvédelmi szakértője. A Key2Audio védelmi rendszert egy Sony leányvállalat, a salzburgi DADC fejlesztette ki. Az első hírek a filctollas buheráról 2001 decemberében jutottak el a Sonyhoz, és a cég illetékesei azonnal reagáltak is. Első lépésben az adatsáv és a zenei sáv közötti fényesen csillogó szakaszt láthatatlanná tették – mondta el Erik Hoffmann. Így nem tudható, hova kell a sötét filccel vonalat húzni, és a Key2Audio ismét olyan biztonságos, mint ahogy korábban tartották. Legalábbis a január óta nyomott lemezek esetében. A korábban gyártott példányokon azonban működik a filces trükk. “A tesztjeinket alighanem ilyen Key2Audio védelemmel ellátott lemezeken végeztük, mert olvashatóvá váltak az audiosávok” – mondta Thomas Pyczak, a filces megoldást a mendemondák világából kiemelő német CHIP magazin főszerkesztője. A számítástechnikai lap részletesen beszámolt a filctoll képességeiről. A tesztek során az igen elterjedt “Cactus Data Shield 100/200” védelemmel ellátott lemezek összefirkált példányait is másolhatóvá tudták tenni. A német hanglemezgyártók egyesülete igen ingerülten reagált az ilyen beszámolókra. Sok ember másol zenét, ahelyett, hogy megvenné, mialatt az ilyen lapok a témában maguk számára a forgalomnövekedés eszközét látják – mondta Michael Karnstedt, az egyesület képviselője. A szakmai szervezet elnöke Gerd Gebhard szerint Schöner Wohnen lakberendezési lap sem ír arról, mi a legjobb eljárás, ha be akarunk törni egy házba.