A szocialista képviselők kezdeményezték a gyógyszerészeket érintő egyes törvények módosítását, valamint javaslatot nyújtottak be a hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú feladatok elfogadásáról.

Vojnik Mária, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke – Schvarcz Tiborral közösen tartott – szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: indítványuk az illetékes bizottsági üléseken a kormánypártok és az ellenzék támogatását is megkapta, és országgyűlési elfogadása esetén megvalósítható az Egészség Évtizedének Nemzeti Programja, amelynek nyomán a születéskor várható élettartam közelít majd az Európai Unió országainak átlagához.

Véleménye szerint az így nyert életévekre megfelelő életminőséget biztosíthat a program, a változás pedig javíthatja a kedvezőtlen népességpolitikai helyzetet, hiszen nem csupán a korai halálozást szoríthatja vissza, hanem a gyermekvállalási kedvet is elősegítheti. Mint mondta, a javaslat azokat a népegészségügyi szempontból kiemelkedő területeket veszi sorra, amelyek a lakosság egészségi állapotában hosszú távon érzékelhető javulást hozhatnak.

A politikus ezek közé sorolta az egészséges ifjúság érdekében indított megelőző programokat, az idősek egészségi állapotának javítását szolgáló intézkedéseket, a szív- és érrendszeri megbetegedések visszaszorítását, a daganatos megbetegedések megelőzésének, illetve szűrésének megszervezését, valamint a lelki egészségvédelmet, a környezet-egészségügyet.

Vojnik Mária hangsúlyozta: a közös nemzeti célok megvalósításához egységes politikai akaratra van szükség, és azt szeretnék elérni, hogy a parlamenti pártok közösen vállaljanak felelősséget egy, ciklusokon átívelő program megvalósításáért. Szavai szerint konszenzus esetén nem pártpolitikai sikerek vagy kudarcok lesznek, hanem közös eredmény, amelynek következtében javul a lakosság egészségi állapota. Kérdésre válaszolva kitért arra: ennek a programnak a finanszírozását a költségvetésben és az ágazati fejezetben is nevesítik majd.

Schvarcz Tibor közölte: a gyógyszerészeket érintő egyes törvények módosításával visszaadnák a gyógyszerész kamarának a személyes gyógyszertár működtetési jogának odaítélését. Emlékeztetett arra: 1999-ben a kormány azt javasolta, hogy ezek a jogok a Magyar Gyógyszerész Kamarához kerüljenek, ám a Fidesz képviselőcsoportja ellentétesen szavazott a javaslattal, így a jogköröket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatalhoz csoportosították át.

A szocialista indítvány szerint a személyes gyógyszertár működtetési jog és az ezzel összefüggő jogosítványok alapvetően a gyógyszerész, illetve a gyógyszerellátás szakmai szabályain alapulnak, ezért célszerű azokat a gyógyszerészek köztestületére, szakmai önkormányzatára bízni.

Schvarcz Tibor megjegyezte: az új gyógyszertárak létesítésének engedélyezése továbbra is a tisztifőorvosi hivatal hatáskörében marad. Beszámolt arról, hogy a módosító indítvány második részében a gyógyszertár fogalmának meghatározására tesznek javaslatot az egészségügyi törvény és a gyógyszertárak fő funkciójára tekintettel. Úgy fogalmazott: szeretnék elérni, hogy hasonlóan a családorvosokhoz, családi gyógyszertáruk is legyen az embereknek. Kérdésre válaszolva a szocialista politikus kiemelte: a gyógyszerár-tárgyalásokkal együtt a patikai árrést is át kell gondolni, mivel a 650 forintban, illetve 17,5 százalékban maximált árrés nem elégséges, a gyógyszertárak több mint fele likviditási gondokkal küzd. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a kérdést komplexen kell felülvizsgálni, és olyan hosszú távú megoldást találni, amelyben a betegeknek nem kell sokkal többet fizetniük a gyógyszerekért.