Az új kormány, noha ellenkezőjét ígéri, az már biztos, hogy számos helyen fogja leváltani a vezető köztisztviselőket, illetve az egyes intézmények irányítóit.

A frissen kinevezett belügyminiszter, Lamperth Mónika, beiktatásának napján menesztette a Köztársasági Õrezred parancsnokát, Gémesi Istvánt. A dandártábornok utolsó feladata Medgyessy Péter miniszterelnök saját házának biztonságtechnikai átalakítása volt. Az új belügyminiszter nem tétlenkedett, Orbán Pétert, az országos rendőrfőkapitányt is leváltotta. Helyére Salgó László került. Más állami intézmények élén is megkezdődtek a személycserék az új kormány beiktatását követően. A Magyar Fejlesztési Bankot Erős János és Zdeborszky György társvezérigazgatók vezethetik. Az ÁPV Rt élére Mészáros Tamást, a szervezet igazgatóságának valamikori elnökét jelöli a Pénzügyminisztérium, vezérigazgatónak a posztot egyszer már szintén betöltő Kamarás Miklóst tették meg.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál (Kehi) is saját emberrel pótolják az elbocsátásra váró vezetőket. A legvalószínűbb jelölt: az Orbán-kormány hivatalba lépése után szélnek eresztett APEH-elnökhelyettes, Monostori Lajosné. Az adóhatóság jelenlegi vezetőjét, Vida Ildikót június 3-i hatállyal mentette fel László Csaba pénzügyminiszter, az ő utódja még nem tisztázott, noha korábban felröppent Vámosi-Nagy Szabolcs neve, mint jelölt. Kedden azonban a pénzügyminiszter az új vezető személyére vonatkozó kérdésre kitérő választ adott. Az oktatási tárcánál – egyes sajtóhírek szerint – még a főosztályvezetőket is érinteni fogja a változás. A “tisztogatás” már a héten beindulhat, közvetlenül azután, hogy a miniszterelnök beiktatja hivatalába Magyar Bálintot. Az [origo]-nak nyilatkozva Magyar Bálint hétfőn azt állította, hogy az 1998-as kormányváltást követő nagyságú személyi cserék várhatók (erről az időszakról Magyar Bálint azt mondta, hogy sokan távoztak akkoriban, és csak kevesen tudták kitölteni négy évre szóló mandátumukat).

Az államtitkárokat biztosan elmozdítják a helyükről – mondta Magyar Bálint -, noha az eddigi közigazgatási államtitkár, Gál András Levente szerepel a kormányzati portálon az új összetételű minisztérium közigazgatási államtitkáraként. A közigazgatási államtitkárok leváltása ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a kormányváltás után, hiszen a minisztériumon belül a politikai tisztséget, a kormánypártok frakcióival kapcsolatban álló politikai államtitkár tölti be. Ennek ellenére az új vezetésű Oktatási Minisztériumban még a helyettes államtitkárok is távozni kényszerülnek. Közülük egyedüliként, a lassan tíz éve a tárcánál dolgozó Stark Antal közigazgatási helyettes posztja csak a biztos. Információink szerint helyettes államtitkárnak fogják felkérni a szintén a tárcánál dolgozó Szügyi Jánost is. Magyar Bálint szerint a cserékre nem politikai okok miatt van szükség, hanem szakmai rátermettség alapján mérlegelnek.

A Külügyminisztériumban bekövetkező személycserék is találgatásra adnak okot, nem csupán a Bem rakparti intézményen belül, hanem a nagyköveti posztokkal kapcsolatban is, hiszen a szocialisták korábban sokszor adtak hangot azon véleményüknek, hogy több nagykövetet és konzulátusi dolgozót nem szakmai, hanem politikai alapon nevezett ki az Orbán-kormány. (Ide tartozik, hogy a diplomácia szokásait megtörve a Rómába látogató új miniszterelnököt és az új külügyminisztert – a Magyar Nemzet szerint kifejezett kérésükre – sem a római sem a vatikáni magyar nagykövet nem fogadta a repülőtéren.) A Magyar Nemzet szerint beiktatása után közvetlenül Kovács László vezetőségi értekezletet tartott, ahol sorba megnevezte azokat az embereket, akiknek távozniuk kell. Így Bába István közigazgatási államtitkárt Hajdú András koppenhágai nagykövet követi. A helyettes államtitkárok közül Kőrösi Csabát, az SZDSZ-közeli Bródi Gábor váltja. Zupkó Gábort Gecse Attila, Lőrincz Csabát Boros Jenő követi. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában egyelőre csak az új közigazgatási államtitkár személyére derült fény. Vass Lajos, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója váltja majd Baán Lászlót.