Nem egészen három nap alatt három esetben kiáltott törvénytelenséget az ellenzék a Pénzügyminisztérium tevékenységével kapcsolatban, holott a vádak egyik esetben sem állják meg a helyüket – nyilatkozott Máté Dániel, a pénzügyi tárca szóvivője csütörtökön.

Az ellenzék részéről törvénytelennek minősítették, hogy Mészáros Tamást bizottsági meghallgatás és nemzetbiztonsági vizsgálat nélkül nevezték ki az ÁPV Rt. elnökének. A szóvivő leszögezte: Mészáros Tamás kinevezése nem lehetett törvénytelen, tekintettel arra az ellenzék által figyelmen kívül hagyott körülményre, hogy még nem nevezték ki. Mészáros Tamást a kormány jelölte az elnöki posztra, ezután kezdeményezte nemzetbiztonsági átvilágítását, és kezdeményezi majd bizottsági meghallgatását. Az ellenzék törvénytelennek minősítette azt is, hogy Mészáros Tamás és Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója nem mentek el az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának meghallgatására. Máté Dániel ezzel kapcsolatban idézte azt a levelet, amelyet Szili Katalin (MSZP), az Országgyűlés elnöke írt Varga Mihálynak (Fidesz), a parlamenti testület elnökének. Ebben az áll, hogy a kinevezés előtti meghallgatást a kinevezésre jogosult kezdeményezi az Országgyűlés elnökénél.

Az Országgyűlés történetében 1990 óta nem volt példa arra, hogy a kormány tényleges megkeresését megelőzően a bizottsági elnök kezdeményezett volna meghallgatást. Mészáros és Kamarás természetesen a költségvetési bizottság rendelkezésére áll, ha a meghallgatásukra a kormány kezdeményezésére sor kerül. Varga Mihály törvénytelennek nevezte azt is, hogy Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára nem mondott le a pénzügyi tárcánál a pozíciójáról, amikor kinevezték az ÁPV Rt. igazgatósági tagjának. A szóvivő ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 1997. évi vonatkozó törvény 54. paragrafusának 4. bekezdése szerint ugyanezen törvény 3. paragrafusában foglalt összeférhetetlenségi szabályokat az ÁPV Rt. vonatkozásában nem kell alkalmazni.