A Miniszterek Tanácsa és az Európai Bizottság 2004. végéig elhalasztotta a Határok Nélküli Televízió Irányelv felülvizsgálatát

A televíziós szabályozás EU-n belüli harmonizálását előíró változtatásokat eredetileg ez év végéig kívánták végrehajtani. A World Federation Advertisers (Reklámozók Nemzetközi Szövetsége) szóvivője kedvezően értékelte a döntést, ugyanis a tervek között szerepel a gyermekekre irányuló reklámok betiltása, valamint a reklámidők közbeiktatásának szigorú szabályozása, amely visszavetheti a reklámipart. A direktívát eredetileg 1989-ben fogadták el, amikor a kereskedelmi televíziózás még születő iparág volt az állami monopóliumok uralta piacokon, így pl. Spanyol-, Francia-, vagy Németországban. A tervezett szabályozás értelmében reklámszüneteket drámák és dokumentumműsorok esetében legfeljebb 20 percenként, játékfilmeknél pedig 45 percenként lehet beiktatni. A direktíva az új médiával, pl. az interaktív televízióval érdemben nem foglalkozik.