“Elfogadhatatlanul elnagyolt” az orvos szakértői vélemény

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal várhatóan a hónap végén befejezi a nyomozást Simon Tibor halálra verése ügyében. A Népszabadság értesülése szerint a nyomozóhivatal mind a négy letartóztatásban lévő gyanúsított ellen vádemelést javasol az illetékes ügyészségnek.

Tizennégy kiegészítő kérdést kapott az az igazságügyi orvos szakértő, aki Simon Tibor halálának körülményeit vizsgálta. A Népszabadság értesülése szerint a már elkészült orvos szakértői vélemény számos kérdésben “elfogadhatatlanul elnagyolt és félreérthető”, részben ezért indokolt a szakértői megállapítások pontosítása. Másrészt azért, mert nem ad “még csak megközelítőleg sem egyértelmű választ” sem arra a kérdésre, hogy hányan, és milyen módon bántalmazhatták Simont. E tekintetben állítólag ellentmondások vannak a tanúk elmondásai és az orvos szakértők megállapításai között.

Az április 21-re virradóra Budapesten, a II. kerületi Lövőház utcában lévő Cafe Allure bárban, illetve a bár előtt halálra vert futballedző négy feltételezett bántalmazójának előzetes letartóztatását a napokban további két hónappal meghoszszabbította a bíróság. Információink szerint az elkövetkező napokban bizonyítási kísérletet tart az ügyészség, azaz a tetthelyen megpróbálják rekonstruálni a végzetes éjszaka történéseit. Biztonsági okokból a bizonyítási kísérlet időpontját a nyomozóhivatal titokban kívánja tartani. Emellett további tanú- és gyanúsítotti kihallgatások is lesznek még.

A Fővárosi Főügyészségen megtudtuk, hogy várhatóan e hónap végére befejezik a nyomozást, és a nyomozóhivatal mind a négy jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt vádemelést javasol majd az ügyészségnek.

Mint arról korábban beszámoltunk: április 21-re virradóra egy szóváltás után többen rátámadtak és halálra verték a Cafe Allure bárban Simon Tibort, a Fradi népszerű egykori hátvédjét, a Sopron labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, aki egy barátjának születésnapját ünnepelte ott egy baráti társaságban. Miután az egyik feltételezett támadó a készenléti rendőrség tiszthelyettese volt, az ügyben a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozott. A tanúvallomások alapján négy személyt sikerült azonosítani, akiknek – feltehetőleg más-más mértékben – közük lehetett Simon halálához. A gyanúsítottak között két rendőr van; az egyik állítólag bántalmazta is Simont, a másik “csak” nem helyezte magát szolgálatba, és nem akadályozta meg a sportoló halálra verését, noha esküje szerint kötelessége lett volna. A harmadik gyanúsított a bár kidobóembere és annak egy barátja; utóbbi állítása szerint vendégként szórakozott a bárban. Róla azt feltételezik, hogy ő mérte a végzetes csapást Simon fejére.