Colleen Kollar-Kotelly bírónő szerdán 35 oldalas bírói véleményében elutasította a Microsoft indítványát. Ebben a cég maga is elutasítást kért, mégpedig a kilenc állam és a Columbia Kerület ellene indított trösztellenes eljárásét. Kollar-Kotelly ugyanakkor elismerte, hogy “az ügy indulásától kezdve egyedi, és azóta is elkülönül a korábbi esetektől”. Egyébként éppen erre az egyediségre alapozta érveit a Microsoft beadványa is.

A cég azzal érvelt, hogy az igazságügyi minisztérium kizárólagos hatáskörébe tartozik a szövetségi trösztellenes politika felügyelete, az ellene pert folytató kilenc állam és a Columbia Kerület pedig éppen ezt a szerepet igyekszik átvenni. A bírónő elutasítását azzal indokolta, hogy a szövetségi trösztellenes törvény lehetővé teszi, hogy a tagállamok akkor is jogorvoslatot keressenek maguknak, ha a szövetségi igazságügy megegyezésre jutott. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a törvénykezési kérdéseket megfelelően mérlegelte a fellebbviteli bíróság, tehát a Microsoftnak nincs jogalapja ahhoz, hogy most álljon elő velük. A Microsoft indítványában megfogalmazott azon állításával kapcsolatban, miszerint az államok saját jogorvoslat keresése aláásná a szövetségi trösztellenes törvény végrehajtását, a bírónő a véleményezésre felkért államok véleménye mellett foglalt állást, nevezetesen, hogy “a Microsoft szelektíven használja a precedensként felhozható ügyeket saját érvei alátámasztásához”.