Sikkasztással és közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egyik osztályvezetőjét és helyettesét, akik egy privát lőtéren, ám a rendőrség fegyvereit és lőszereit igénybe véve, több száz civilnek tartottak felkészítést a fegyvertartási engedély megszerzéséhez.

A két alezredes és két rendőr beosztottjuk a fegyverismereti vizsga vezetőiként biztosítottak kedvezményeket. Nemcsak a rendőrök üthetik meg a bokájukat, hanem azok is, akik így jutottak engedélyhez. Több tucat fegyvertartási kérelmező az előírásokat megsértve jutott vizsgabizonyítványhoz a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőreinek köszönhetően. A főkapitányság négy tisztje – a vizsgabizottság vezetőiként – a szóbeli és a gyakorlati vizsgától is eltekintettek esetenként, ha a kérvényező részt vett az általuk szervezett privát felkészítésben.

A vizsga előtti napokra időzített egyórás lövöldözésért általában négyezer forintot kértek a kliensektől, ám a lőtéri látogatást nem jegyezték be a lőtéri naplóba, mint ahogy a bevételt sem könyvelték el. A megyei ügyészségi nyomozó hivatal tavaly tavasszal lakossági bejelentés alapján indított nyomozást. Röviddel később már gyanúsítottként hallgatták ki a főkapitányság két alezredesét, majd két beosztottjukat. A két rendőri vezető fontos tisztet töltött be a fegyverismereti vizsgabizottságban. Általában hozzájuk futottak be a kérelmek. A nyomozás adatai szerint a jelentkező civileknek a hó végén esedékes vizsga előtt felajánlották, hogy a rendőrség lőterén gyakorlati oktatásban részesítik őket, s azután szinte biztosra vehetik, hogy megfelelnek majd a vizsgán.

A lőtéren a főkapitányságtól vételezett lőszereket és fegyvereket használva egy órán át lőttek célba az ügyfelek. Ám a gyakorlatokra vételezett több ezer lőszernek csak töredékét használták fel, a többivel sajátjukként rendelkeztek a rendőrök. A kliensek többségénél nem is volt gond a másnapi hivatalos vizsgán, ugyanis vizsgáztatóik eltekintettek a lőgyakorlati és a szóbeli számonkéréstől. Az eljárás befejeződött, a vádirat is elkészült. A Magyar Hírlap úgy tudja, rövidesen megkezdődik a bírósági tárgyalás. A bíróság ítélete nem csupán a bűnösségüket tagadó rendőrök számára lesz sorsdöntő. Elképzelhető ugyanis, hogy a vizsgák során esetlegesen kedvező elbírálásban részesülő tucatnyi kérelmezőnek vissza kell adnia fegyvertartási engedélyét. Az ügyben egyelőre a kliensek nem kívántak megszólalni.