Egyértelműen csökkent a vállalkozók hajlandósága az ügyintézésre, miután nyilvánosságra került, hogy meghosszabbították az egyéni vállalkozói igazolványok megújításának határidejét – mondta Csatári László, a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal okmányfelügyeleti és ellenőrzési osztályvezetője az MTI-nek.

Ismeretes, hogy az eredeti, június 30-i határidőt teljesíteni nem képes vállalkozók nagy száma miatt, az okmányirodák terheinek könnyítése érdekében az Országgyűlés nemrégiben módosította a kamarai törvényt és a 2000. november előtt kiadott egyéni vállalkozói igazolványok illetékmentes megújításának határidejét 2002. június 30-áról 2003. február 15-ére hosszabbították meg.

Csatári László szerint félő, hogy az érintett egyéni vállalkozók ismét az utolsó pillanatra hagyják az igazolványcserét, pedig a hátralévő 7,5 hónapos, meghosszabbított időszak elegendő lenne a folyamatos ügyintézésre.

A Belügyminisztérium illetékesének becslése szerint még 100-150 ezer egyéni vállalkozónak kell megújítania a 2000. november eleje előtt kiváltott egyéni vállalkozói igazolványát, ennyien nem tartották be a törvényben eredetileg meghatározott június 30-i határidőt.

Csatári László ismertette: a nyilvántartó hivatal legfrissebb adatai szerint 320 ezer egyéni vállalkozó működik. Ebből 236 ezer egyéni vállalkozó a 2000. november 1-je előtti igazolványát hosszabbította meg, 84 ezer pedig 2000. november 1-je után váltotta ki az egyéni vállalkozói igazolványát.