Egy párizsi bíróság kedden jelképesen egy euró kártérítésre kötelezte a francia államot, mert a háborús bűnök miatt 1998-ban elítélt Maurice Papon egykori megyei prefektus e bűntetteket állami tisztség viselőjeként követte el.

A Deportáltak, Internáltak, Ellenállók és Hazafiak Nemzeti Szövetsége indította a keresetet a francia állam ellen, miután a közigazgatás-jogi vitákban illetékes Thibault Celerier kormánybiztos jogi szempontból felvethetőnek minősítette az állam felelősségét a II. világháború idején a németekkel együttműködő Vichy-kormány magas rangú beosztottja által elkövetett bűnök miatt. A keddi bírósági ítélet indoklása szerint a náci megszállókkal együttműködő kormány Franciaország történelmének részét képezi, s nem lehet a történelmi folytonosságtól eltekinteni e kormánynak az előzőkkel és a reá következőkkel ellentétes politikai alapállására hivatkozva. A bíróság az állam folytonosságának elvét hangsúlyozta, amelyet az intézményes rend történelmi hullámzásai nem szakítanak meg.