A redmondi (Washington) központú szoftveróriás kedden olyan információkat hozott nyilvánosságra, amelyek segítségére lehetnek a társaságon kívüli szoftverfejlesztőknek a Windows-alkalmazások fejlesztésében.

A lépés annak a megállapodásnak a része, amelyet a társaság az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával, illetve a 18 felperes államból kilenccel kötött. A békét kötött felek most a szövetségi bíró döntésére várnak, aki elfogadhatja, illetve visszautasíthatja a megegyezést. A Microsoft az információ szerdára tervezett nyilvánosságra hozása előtt egy nappal, kedden tette elérhetővé a Windows egyes területeit feltáró forráskódokat a Microsoft Developer Network (MSDN – Microsoft Fejlesztői Hálózat) hálózaton.

Az adatok nyilvánosságra hozását követően immár zöld út áll a Windows XP Service Pack 1 előtt, amely a tavaly októberben kiadott Windows XP első komolyabb frissítése. Több egyéb módosítás mellett a Windows XP Service Pack 1 lehetővé teszi, hogy a felhasználó kiválassza az alapértelmezett “middleware” alkalmazásokat, vagyis a webböngészőt, a médialejátszót és az azonnali üzenetküldő rendszert.

A technikai információ nyilvánosságra hozásával a Microsoft véget vet azoknak a kritikáknak, amelyek szerint a társaság a dokumentálatlan API-kat (alkalmazás programozási felület) felhasználva készít olyan programokat, amelyek a rivális megoldásoknál jobban működnek. A felperesek korábban azzal vádolták a társaságot, hogy az a szükséges információk visszatartásával akadályozta meg a külső cégeket a hatékony alkalmazások fejlesztésében.

Az eddig napvilágot látott technikai információkhoz a Microsoft a közeljövőben egy szoftverfejlesztő csomagot (SDK) is kiad, amellyel a külső cégek hatákonyabban használhatják fel azokat alkalmazásaikban. “Ez csupán egy újabb lépés a megállapodásban vállalt kötelezettségünk teljesítéséhez” – mondta Jim Desler, a szoftveróriás szóvivője.