Az új török külügyminiszter azt reméli, hogy országa októberben világos választ kap az EU-tól arra, megkezdheti-e még ebben az évben a csatlakozási tárgyalásokat.

A brüsszeli látogatáson tartózkodó Sükrü Sinal Gürel a La Libre Belgique-ben csütörtökön megjelent interjújában elismerte, hogy ez ügyben az uniónak is megvannak a maga aggályai és kételyei, ezért időre van szüksége a döntés meghozatalához. “Ha az európai társadalom valóban többvallású és multikulturális, akkor a Törökországnak adandó válasz pozitív lesz” – jelentette ki. A török parlament a múlt hónapban fontos demokratikus reformintézkedéseket fogadott el, egyebek között a halálbüntetés eltörléséről. Gürel úgy véli, hogy ezekkel egyúttal teljesítette is az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésének a feltételeit, vagyis már nincs szükség további hasonló lépésekre az európaiak meggyőzéséhez.

A tizenötöknek a török fegyveres erők és a Nemzetbiztonsági Tanács politikai szerepét illetően is vannak régi keletű fenntartásaik. A miniszter szerint azonban országában a hadsereg kezdettől fogva a modernizáció motorja volt, és kulcsszerepet játszott a világi, demokratikus köztársaság megteremtésében. A török társadalom fejlődésével párhuzamosan idővel természetesen a fegyveres erők szerepe is jobban fog hasonlítani egy európai hadseregéhez – fűzte hozzá Gürel, aki szerint azonban még nincs itt az ideje annak, hogy mesterségesen felgyorsítsák e folyamatot.