Soron kívüli fegyelmi eljárást keretében felfüggesztették a szolgálati viszonyát két vesztegetéssel gyanúsított csepeli rendőrnek, akiket kedden már bíróság elé is állítanak. A két rendőr 40 ezer forintot követelt egy kopott gumikkal közlekedő autóstól, a kenőpénz második részletének átadásakor azonban tetten érték őket.

Kedden az MTI szerint már gyorsított eljárás keretében bíróság elé is állítják a korrupcióval gyanúsított csepeli rendőröket. Ráadásul szolgálati viszonyukat a büntetőeljárás jogerős lezárásáig felfüggesztette a csepeli rendőrkapitány. Az ügy előzménye, hogy szeptember 6-án a két rendőr pénzt követelt egy autóstól, aki kopott gumikkal közlekedett. A helyszínen átvettek tőle 10 ezer forintot, és másnapra további 30 ezer forint átadására szólították fel. Az autós azonban bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodáján, ahonnan értesítették a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal munkatársait. A 30 ezer forint átadásakor a két rendőrt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal és a BRFK beosztottjai tetten érték, és őrizetbe vették.