A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma szerdán hozott elsőfokú ítéletében arra kötelezte a Postabankot, hogy a keresetnek megfelelően kamataival együtt fizessen ki 6,12 millió dollárt a berlini Landesbanknak, és 2-2 millió dollárt a stuttgarti székhelyű Baden-Württenbergische Banknak, az izraeli Bank Hapoalimnak, valamint a CW Banknak. A Postabanknak több mint 12 millió dollárt, azaz körülbelül 3 milliárd forintot kell kifizetnie az elsőfokú ítélet szerint.

Oppenheim Klára ügyvéd, a Landesbank jogi képviselője elmondta: a zárt tárgyalást követően született elsőfokú ítélet szerint a hitelintézet az akkreditív alapján köteles fizetni a kedvezményezetteknek. A Postabank szóvivője, Ószabó Attila közölte, hogy folyamatban lévő ügyekről a hitelintézet nem kíván nyilatkozni.

A Postabank még Princz Gábor vezetése idején, 1998 májusában 12,12 millió dolláros akkreditívet, azaz fizetési igérvényt nyújtott a Nádor 95 Rt. számára, hogy a cég 50 ezer tonna acélt tudjon vásárolni a BCL Trading GmbH-tól. A BCL az akkreditívet az acélügylet igazolására szolgáló számlák, raktárjegyek benyújtásával lehívta a Postabanktól, majd külföldi bankoknak eladta. Amikor a hitelintézetek 1998 őszén megpróbálták érvényesíteni a fizetési ígérvényeket, a Postabank új vezetése vitatni kezdte az acélügylet és a BCL által benyújtott okmányok hitelességét. A Postabank az ügylet kapcsán büntetőfeljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon.

A három, egyenként 2 millió dollárt követelő hitelintézet követelését többször is tárgyalta már a bíróság. Első fokon a Fővárosi Bíróság előtt előbb megnyerték a pert, majd a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerősen elutasította keresetüket, végül az LB felülvizsgálati tanácsa ügyükben tavaly szeptemberben új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A Postabank az acélügylet kapcsán a külföldi bankok követeléseire képzett céltartalékot a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése után 2000-ben felszabadította, majd tavaly, az ügy első fokra való visszautalását követően újabb céltartalékot képzett, azt azonban nem tudni, mennyit.