A tervek szerint a jövőben a drog fogyasztása nem lenne bűncselekmény – mondta az igazságügy-miniszter kedden a tv2 Jó estét, Magyarország! című műsorában.

A Tények megtudta, hogy az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítéssel foglalkozó főosztálya már el is készítette a Btk. módosítására tett javaslatot. Ha a kormány és az Országgyűlés is elfogadja a módosításra tett javaslatot, a kábítószerfogyasztás a jövőben nem számít majd bűncselekménynek – erősítette meg a Tényeknek a tervezet kidolgozását irányító Györgyi Kálmán miniszteri biztos. A jelenlegi szabályozás szerint csak a kábítószerfüggők, vagyis csak a betegek mentesülnek – ha egyebek közt vállalják a részvételt az elvonókúrán – a felelősségre vonás alól. A tervezett módosítás lényegét szemléletesen úgy lehetne összefoglalni, hogy büntetlen maradna az, akinek a szervezetében van drog, ám ezentúl is felelősségre vonnák azt, akinek a zsebében – a kábítószer tartása ugyanis továbbra is tilos lesz.

A törvényjavaslatot élesen bírálja az Igazságügyi Minisztérium korábbi főcsoportfőnöke, aki három évvel ezelőtt kidolgozta a kábítószerhasználattal kapcsolatos, ma hatályban lévő jogszabályokat. Márki Zoltán szerint az enyhébb szabályok megnehezíthetik a rendőrség kábítószerellenes felderítő munkáját. Akik annak idején ellenezték a kábítószerrel kapcsolatos büntető jogszabályok szigorítását, azt jósolták, hogy középiskolás dikákok ezrei kerülnek majd börtönbe. A szigorítás óta Magyarországon öt fiatalkorút ítéltek el. Büntetésük hat hónap és egy év közötti fogházbüntetés. Valamennyien nemcsak fogyasztották, hanem árulták is a kábítószert.