Rongálás és magánlaksértés mellett etnikai csoport elleni erőszak gyanúja miatt is nyomoz a rendőrség egy volt paksi Bedő-tanyai roma család németkéri költözése, valamint házuk megrongálása kapcsán.

A rendőrség először rongálás és magánlaksértés miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, de a tanúkihallgatásokat követően felmerült a gyanú: a roma család költözésének megakadályozásával Németkéren megvalósult a faji, etnikai, nemzeti, vallási csoport elleni erőszak is. z ügyet ezért a Paksi Rendőrkapitányság szerdán átadta az illetékes Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Az eset kapcsán újabb tanúk meghallgatására kerül sor és a rendőrség begyűjt minden olyan videó-, vagy hangfelvételt, melyek segíthetik a nyomozást – közölte.

Daubner Gabriella, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-nek elmondta: a rongálás elkövetői három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, de a csoportosan elkövetett etnikai csoport elleni erőszak büntetési tétele akár nyolc év is lehet. A németkéri lakosok egy csoportja a múlt héten megakadályozta, hogy egy roma család beköltözzön abba a házba, melyet a Bedő-tanyai telekért kapott pénzből a faluban vásárolt. A család azt követően szeretett volna Németkérre költözni, hogy a paksi házat, ahol korábban lakott, az önkormányzat életveszélyessé nyilvánította és lebontatta. A feldühödött németkériek azonban nemcsak a betelepülést akadályozták meg, hanem lakhatatlanná tették az épületet: megrongálták a tetejét, letépték az ereszcsatornát, betörték az ablakokat és kidöntötték a kerítést.