A francia Hubert Bouchet védekezése szerint egy ajtón akart kilépni Cardiff repülőtérén, szeptember 11-én. Az ajtó nem nyílt ki, s a férfi úgy gondolta, hogy a nagy piros gomb megnyomása jelenti a megoldást. Ez tévedés volt. A teljes repülőtér területéről pánikszerűen menekítették ki az embereket, és az egy évvel ezelőtti szeptember 11-i tragédiáról is az épületen kívül emlékeztek meg.

A franciát Wales szigorú bírái elé állították, ám a francia hatásosan védekezett, így csupán pénzbírság megfizetésére ítélték. Mivel a férfi eurózónabeli országból érkezett, a bírságot ebben a pénznemben állapították meg – először az Egyesült Királyság történetében. A brit igazságügyi minisztérium szóvivője szerint a brit bíróságok bármilyen pénznemben kiszabhatnak büntetést, a helyi bírák szóvivője pedig jelezte: a jövőben többször is előfordulhat, hogy a 12 európai ország közös valutájában határozzák meg a bírságot. A BBC híre szerint Hubert Bouchet 60 euróval (15 ezer forint) lett szegényebb az eset után, neve pedig bejárja a brit és az európai sajtót.