A bővítés utáni szomszédos országoknak különleges státust ajánl Javier Solana és Chris Patten legújabb javaslata, amelyet hétfőn terjesztettek a brüsszeli döntéshozók elé.

A javaslat nagyon fontos a határon túl élő magyarok számára is. Áprilisban vetődött fel először, hogy új konstrukciót kellene kidolgozni a bővítés utáni EU-szomszédokkal való kapcsolattartásra. A munkaanyagot az Európai Bizottság felkérésére Javier Solana, az EU kül- és biztonságügyi főképviselője és Cris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa dolgozta ki. Javaslatuk alapján az Európai Bizottság jelenleg elsősorban az úgynevezett “kishatárátkelés” szabályozásával foglalkozik. A “kishatárátkelés” főként azokat az állampolgárokat érintené, akik az EU-határ közelében élnek, s gyakran járnak át rokonlátogatásra vagy éppen vásárolni. Az EU által elképzelt lehetőségek között szerepel egy olcsó, többszöri beutazásra feljogosító vízum is a hivatalosan igazolt munkahellyel rendelkező állampolgárok számára. Az érintettek meghatározott ideig tartózkodhatnának az EU adott részében. Az engedmények pontos jogi kerete még nem ismert, először az EU-tagországok külügyminisztereinek kell kinyilvánítaniuk álláspontjukat az ügyben.